Spanyolország: gólkirályt vett a Celta; Benat Bilbaóban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 18:11
Az Athletic Bilbao labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását Benat Etxebarria, a Betis spanyol válogatott középpályása, aki korábban három éven át már erősítette a baszk klubot. A Celta Vigo eközben pótolta a Liverpoolhoz igazoló Iago Aspast, Luís Enrique együttese az élvonalba jutást kiharcoló Almería – és a spanyol másodosztály – gólkirályával, Charlesszal erősített.

Négyszeres spanyol válogatott középpályást szerződtetett az Athletic Bilbao. A baszkok nyolcmillió euró ellenében megvásárolták a Real Betis középpályását, Benatot, aki tagja volt Vicente Del Bosque spanyol szövetségi kapitány Konföderációs Kupára készülő 26 fős bő keretének, ám a tornára nevezettek közé végül nem került be. A 26 esztendős játékos ötéves szerződést kötött a Bilbaóval, amelyet korábban 2006 és 2009 között már erősített. Az Athletic ezzel az igazolással sem szakít a hagyományaival, továbbra is csak saját nevelésű játékosok alkotják a játékoskeretét.Athletic Bilbao. A baszkok nyolcmillió euró ellenében megvásárolták a Real Betis középpályását, Benatot, aki tagja volt Vicente Del Bosque spanyol szövetségi kapitány Konföderációs Kupára készülő 26 fős bő keretének, ám a tornára nevezettek közé végül nem került be. A 26 esztendős játékos ötéves szerződést kötött a Bilbaóval, amelyet korábban 2006 és 2009 között már erősített. Az Athletic ezzel az igazolással sem szakít a hagyományaival, továbbra is csak saját nevelésű játékosok alkotják a játékoskeretét.

A Betis időközben már meg is találta Benat utódját. A sevillai zöld-fehérek négyéves szerződést kötöttek Joan Verdúval, az Espanyol középpályásával, akinek lejárt a megállapodása a barcelonai egyesületnél, így ingyen kerülhetett az Európa-liga-induló együtteshez. A 30 esztendős játékos a Barcelona utánpótlásbázisán, a La Masián nevelkedett, a Barcelona B csapatában négy idényen át futballozott.

Az élvonalba jutást a rájátszás során kiharcoló Almería – alighanem – áron alul értékesítette brazil támadóját, Charlest, aki a mögöttünk hagyott szezonban 44 bajnoki mérkőzésen 32 gólt szerzett, így nemcsak csapata, de a spanyol másodosztály gólkirályi címét is elnyerte. A 29 esztendős csatár egymillió euróért szerződött a Celta Vigóhoz, ahol a Liverpoolba igazoló Iago Aspas pótlása lesz a feladata.

A Rayo Vallecano megszerezte az Espanyol lejáró szerződésű középpályását, Raúl Baenát. A 24 esztendős futballista – aki a 2012–2013-as idényben 19 első osztályú bajnokin lépett pályára a kék-fehéreknél, és egy gólt szerzett – két évre kötelezte el magát a madridi alakulathoz.

A Levante szintén két évre szóló szerződést kötött a 30 esztendős David Barrallal, a török Orduspor támadójával, aki korábban hat évig a Sportig Gijónban szerepelt. Az egykoron a Real Madrid utánpótlás-együtteseiben is megforduló támadónak lejárt a kontraktusa Törökországban, így a Levanténak nem kellett átigazolási díjat fizetnie érte.

Legfrissebb hírek

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
4 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
6 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

Deco: Nekünk egy játékos sem fog diktálni

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 10:49

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17
Ezek is érdekelhetik