Barcelona: Nem hiszem, hogy Mourinho sikeres lesz - Cruyff

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 13:05
A Barcelona labdarúgócsapatát játékosként és vezetőedzőként is szolgáló Johan Cruyff szerint a Real Madrid eddigi vezetőedzője, José Mourinho következő állomáshelyén – minden bizonnyal a Chelsea-nél – már nem lesz olyan sikeres, mint korábban.

A legfrissebb információ szerint a portugál szakember kinevezését ezen a héten hivatalosan is bejelenthetik a londoni csapatnál, ám Cruyff szerint a Chelsea hiába szerződteti korábbi sikeredzőjét, a várva várt eredmények a jövőben elmaradnak.

„Amikor az események nem úgy alakulnak, ahogy Mourinho szeretné, másokra mutogat, valamint egymás ellen fordítja a klubban dolgozó embereket. Az adott egyesület legendáival pedig személyes ellentétei vannak. A labdarúgás azonban nem így működik, ezzel tönkreteszi a csapatmorált. Ez a fő oka annak, hogy a Real Madrid edzőjeként sikertelen volt, és nem hiszem, hogy a jövőben bármilyen jelentősebb címet szerezne” – írta Cruyff a De Teleegraf című lapban megjelenő heti bejegyzésében.

A holland legenda a brazil válogatott szövetségi kapitányát, Luiz Felipe Scolarit sem kímélte, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a Bayern München két játékosa, Dante és Luiz Gustavo már a Stuttgart elleni Német Kupa-döntő előtt csatlakozzon a selecao keretéhez.

„Idegesítenek az olyan magatartású és önző edzők, mint Mourinho és Scolari. Vegyük utóbbi esetét. A Konföderációs Kupán először június 16-án játszik a brazil válogatott, de megtiltotta a bajorok két játékosának, hogy játsszon a Német Kupa döntőjében. Ez volt a Bayern utolsó meccse a szezonban, a találkozót követő ünneplés pedig a hab volt a tortán. Nem igazán értem ezeket a döntéseket” – értetlenkedett Cruyff.

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07
Ezek is érdekelhetik