Real Madrid: Ramos ötmeccses eltiltást kapott a bíró inzultálásáért

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 18:50
null
Ramos gazembernek nevezte a bírót, súlyos büntetést kapott (Fotó: Action Images)
A Spanyol Labdarúgó-szövetség ötmeccses eltiltással büntette Sergio Ramost, a Real Madrid labdarúgócsapatának védőjét, aki a Celta Vigo elleni Király-kupa meccsen kiállítása után inzultálta a játékvezetőt.

Mint ismert, Ramos a 72. percben kapta meg a második sárga lapját a Celta Vigo elleni kupameccs visszavágóján, a védő nemes egyszerűséggel a földön fekve állon talpalta a mellette gólhelyzetben kitörni készülő Augusto Fernándezt. Ramos ezt követően „szégyentelen gazembernek" nevezte a bírót, majd felrótta neki, hogy mindig így bánnak velük. Lefelé menet a negyedik játékvezetőnek is beolvasott, az eset természetesen bekerült a hivatalos jelentésbe. Később hiába kért bocsánatot, a szövetség eltiltással sújtotta.

Egy meccset kapott a piros lapért, míg további négyet azért, mert a korábbiakban is már többször követett el hasonló cselekedetet. A hátvéd így lemarad az Osasuna, a Valencia és a Getafe elleni bajnokikról, valamint a Valencia elleni kupanegyeddöntő két találkozójáról. A Real Madrid fellebbez az eltiltás ellen.

Ezzel José Mourinho védőgondjai tovább folytatódnak, hiszen Pepe sérült, míg Fabio Coentrao és Marcelo még nem százszázalékos.

Legfrissebb hírek

Ezt sem láttuk jönni: Sergio Ramos dalban siratja pályafutása madridi időszakát

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 09:19

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Mire lesz képes a megújult Atlético Madrid?

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 10:27

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik