Betis: „Nemzetközi porond? Előbb a bennmaradás”

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 12:48
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) vitézkedő Betisnél egyelőre nem a nemzetközi kupaküzdelmekre készülnek, hanem a biztos bennmaradás az első cél.
A sevillai együttes 17 fordulót követően az 5. helyen áll a bajnokságban – ez nagyban köszönhetően kiváló idegenbeli mérlegének, amelynél jobbal csak a Barcelona rendelkezik az idényben –, így ha ezt a pozíciót tartanák a zöld-fehérek, akkor a következő idényben az Európa-ligában indulhatnának. Javier Chica, az együttes védője szerint azonban egyelőre még a biztos bennmaradás a csapat célja.

„Folytatnunk kell a megkezdett úton, és olyan gyorsan megszerezni a negyvenkét pontot, amilyen hamar csak lehet, és csak innentől kezdhetünk el harcolni az európai porondra való kijutásért – nyilatkozta a védő. – Az első számú célunk a kiesés elkerülése. Ha ezt bebiztosítottuk, akkor álmodozhatunk tovább.”

„Nagyon jó formában vagyunk, és ki kell használnunk ennek az előnyeit. Ebben a szezonban kiegyensúlyozottak voltunk eddig, és ilyennek is kell maradnunk. Az előző években azok csapatok, amelyeknek ez összejött, és kiharcolták a nemzetközi porondot, a következő szezonban már kevésbé teljesítettek folyamatosan jól, és mire ismét egyenesbe jöttek, könnyedén lemaradhattak az európai kupaszereplést érő helyekről, úgyhogy remélem, ott tudunk lenni a végelszámolásnál” – tette hozzá Javier Chica.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

„Rémálomból diadalmenet” – angol és spanyol sajtóreakciók a Konferencialiga-döntőre

Európa-konferencialiga
2025.05.29. 10:40

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 22:58

Konferencialiga: angol–spanyol döntők – ez a statisztika nem a Chelsea mellett szól

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 14:20

„Apa-fia” csata a serlegért a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 06:35

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik