Barcelona: Afellay az Arsenal és az Inter ajánlatára vár

Vágólapra másolva!
2012.07.16. 23:07
Nem akar a francia Lille-hez igazolna Ibrahim Afellay, a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának holland légiósa, mégpedig azért, mert a Premier League-ből és a Serie A-ból jóval patinásabb klubok konkrét ajánlatára vár.

Spanyol hírforrások szerint a Lille érdeklődése nemcsak intenzív, hanem komoly – már konkrét összeg, 8 millió euró is elhangzott –, az előző klubszezont súlyos sérülései miatt szinte teljes egészében kihagyó, ám az Eb-n már teljes értékű játékosként szereplő Afellay azonban kivár.

Szívesebben menne olyan klubhoz, amely a franciával ellentétben hagyományosan BL-szereplő, és többnyire meghatározó a jelenléte. A holland légiós már munkára jelentkezett a Barcelonánál, pedig még szabadságon lehetne, a többi Eb-szereplőhöz hasonlóan. Ő azonban szeretné bizonyítani kérőinek, hogy százszázalékosan terhelhető, illetve a katalánok szakmai stábjával is át akarja beszélni: milyen szerepet szánnak neki a 2012–2013-as idényben.

A Barcelona Javi Martínezt szeretné szerződtetni az Athletic Bilbaótól, ám a kivásárlási összeg nem áll rendelkezésére, részben ehhez lenne segítség az Afellayért kapott pénz.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
11 órája

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 13:08

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22
Ezek is érdekelhetik