Lendületbe jött a Barcelona: újabb Sporting volt az áldozat

Vágólapra másolva!
2008.09.21. 23:15
Címkék
A Barcelona a Bajnokok Ligájában elért 3–1-es győzelme után a Sporting Lisboa ellen ismét nyerni tudott: a katalán csapat ezúttal a spanyol bajnokság harmadik fordulójában győzött 6–1-re a Sporting Gijón elleni mérkőzésen.
A Barca játékosai hat gólnak örülhettek
Fotó: Reuters
A Barca játékosai hat gólnak örülhettek
A Barca játékosai hat gólnak örülhettek
Fotó: Reuters
A Barca játékosai hat gólnak örülhettek

Úgy tűnik, a Barcelona kezdi kiheverni a gyenge idénykezdetét a spanyol bajnokságban, habár a Sporting Gijón ellen kötelező volt a győzelem, még akkor is, ha idegenben kellett játszani az újonc ellen.

A Barca már a 27. percben megszerezte a vezetést a Molinónban: Andrés Iniesta a 22. percben majdnem gólt lőtt, és öt perccel később gólpasszt adott, miután a tizenhatos jobb oldalán megforgatta védőjét, majd lágyan az érkező Xavi fejére emelt, aki nem hagyta ki az óriási helyzetet.

A 33. percben már kettővel mentek a vendégek. Jobb oldali szögletet követősen Carles Puyol csúsztatta kapura a labdát. A kapu irányába szálló labdába még Samuel Eto’o belefejelt, így az övé lett a gól.

A második félidő elején, a 49. percben Seydou Keita háromgólosra növelte a Barca előnyét, Xavi szöglete után fejelt a kapuba, de egy perccel később a Gijón szépített, amikor Maldonado lőtte a labdát Victor Valdés kapujának jobb alsó sarkába.

Az 57. percben Gerard Autet utolsó emberként buktatta Lionel Messit, amiért a játékvezető kiállította a védőt, és ezzel megpecsételte a Sporting sorsát.

A 70. percben Messi gyönyörűen pörgetett Iniesta elé, aki elgurította a kapus mellett a labdát. A 85. percben Iniesta visszaadta a kölcsönt, Messi lőtte be a balról beívelt labdát.

A kegyelemdöfést Messi második gólja jelentette a 90. percben, így végül 6–1-re nyert idegenben a Barcelona.

PRIMERA DIVISIÓN

3. FORDULÓ
Sporting Gijón–Barcelona 1–6 (Maldonado 50., ill. Xavi 27., Eto’o 33., Keita 49., Iniesta 70., Messi 85., 90.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Valencia 3 2 1 6–2 +4 7
2. Almería 3 2 1 6–3 +3 7
3. Villarreal 3 2 1 4–2 +2 7
4. Espanyol 3 2 1 3–1 +2 7
5. Atlético Madrid 3 2 1 9–2 +7 6
6. Real Madrid 3 2 1 7–5 +2 6
7. Sevilla 3 1 2 5–4 +1 5
8. Getafe 3 1 2 3–2 +1 5
9. Barcelona 3 1 1 1 7–3 +4 4
10. Athletic Bilbao 3 1 1 1 3–3 0 4
11. Deportivo 3 1 1 1 2–2 0 4
12. Numancia 3 1 2 5–6 –1 3
13. Valladolid 3 1 2 2–4 –2 3
14. Recreativo 3 1 2 1–5 –4 3
15. Osasuna 3 2 1 2–3 –1 2
16. Betis 3 2 1 0–1 –1 2
17. Santander 3 2 1 2–4 –2 2
18. Mallorca 3 2 1 1–4 –3 2
19. Málaga 3 1 2 0–5 –5 1
20. Sporting Gijón 3 3 5–12 –7 0
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
3 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
4 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
5 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik