Barcelona: Guardiola bejelentette, hogy Samuel Eto’o marad

Vágólapra másolva!
2008.08.11. 14:22
Bár a Barcelonánál az utóbbi időben körön kívülre került, s több angol, olasz, spanyol és egy üzbég csapat is érdeklődött iránta, hivatalosan is eldőlt: Samuel Eto’o mégis marad a klubnál.
A katalánok „tékozló fiúja” több vezetővel és játékostársával is összeveszett az elmúlt idényben, ám az El Mundo információi szerint edzője, Josep Guardiola – miután konzultált az ügyben az elnökkel, Joan Laportával és a sportigazgatóval, Txiki Beguiristainnal – úgy döntött, hogy mégsem adják el a kameruni támadót. Már a múlt héten is felvetődött ennek lehetősége, s most a Barca mindhárom vezetője áldását adta rá.A korábban létszámon felülinek minősítettek közül Gianluca Zambrotta, Lilian Thuram, Santi Ezquerro, Deco és Ronaldinho is távozott a gránátvörös-kékektől, mindössze Eto’o és az izlandi Eidur Gudjohnsen úszta meg a nyári nagytakarítást.
Legfrissebb hírek

Eto’o nem mezcsókokkal akar bizonyítani

Olasz labdarúgás
2009.07.28. 15:33

A Barca bejelentette, Ibrahimovic érkezik

Spanyol labdarúgás
2009.07.24. 23:27

Eto’o már Mourinhóval is tárgyalt, legkésőbb kedden aláír az Interhez

Olasz labdarúgás
2009.07.23. 15:39

Guardiola szerint a Barca számára az a legjobb, ha Eto’o távozik

Spanyol labdarúgás
2009.07.20. 14:09

Ibrahimovic már unja, hogy csak rajta múlik az Inter eredményessége

Spanyol labdarúgás
2009.07.19. 13:57

A klubok már megegyeztek egymással, a játékosok térfelén a labda

Spanyol labdarúgás
2009.07.17. 22:18

A Manchester City „sztratoszferikus” ajánlatot tett Eto’ónak

Spanyol labdarúgás
2009.06.28. 14:05

Ferguson Eto’óval vagy Fernando Torresszel pótolná Ronaldót

Angol labdarúgás
2009.06.14. 13:13
Ezek is érdekelhetik