MU: az angol klub Sergio Ramost szeretné leigazolni a Madridtól

Vágólapra másolva!
2008.06.13. 23:16
Címkék
Spanyol lapinformációk szerint a Manchester United szerződtetni szeretné a Real Madrid védőjét, Sergio Ramost, mintegy visszavágásul is a spanyoloknak Cristiano Ronaldo folyamatos agitálása miatt.
A védő egy rádiónak adott interjúban rögtön igyekezett cáfolni a megjelenteket, elmondta jelen pillanatban csak a válogatott jár a fejében, és bár megtisztelő számára egy ilyen nagy klub érdeklődése, de a jövőjét a Realban képzeli el, amellyel teljesen egynek érzi magát.„Jó érzés, hogy ilyen nagy csapatok érdeklődnek irántam, de jelen pillanatban csak az Európa-bajnokság foglalkoztat. Van egy remek szerződésem a Realnál, és most csak a válogatottra összpontosítok. Majd meglátjuk mi lesz az Eb után” – zárta rövidre Ramos.A futballista ügynökét, Pedro Bravot is megkérdezték az ügyben, ő sem akart azonban nagyon elmélyülni a témában, csak annyit fűzött hozzá: „Ki ne érdeklődne egy olyan játékos iránt, mint Sergio Ramos?”Azt azonban, ha akarta volna sem tagadhatta a menedzser, hogy hétfőn Manchesterben járt, ám az utazásról némi sejtelmességgel csupán annyit mondott, hogy rengeteg jó barátja van a manchesteri klubnál.
Legfrissebb hírek

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévost állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
1 perce

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
9 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
15 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
22 perce

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
1 órája

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
1 órája

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik