Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 18:47
null
A TF-es lányok a török Yasarral csapnak össze az aranyéremért (Fotó: Tóth Zsombor/TFSE)
Remek teljesítményt nyújtva kiharcolta a fináléba jutást a Testnevelési Egyetem női csapata a Budapesten zajló egyetemi röplabda Európa-bajnokságon. A döntőt vasárnap 16.30-tól játsszák a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Már azzal is sporttörténelmet írt a Testnevelési Egyetem női csapata, hogy bejutott az elődöntőbe, hiszen az egyetemi röplabda Eb-k 2001 óta íródó történetében még soha nem jutott magyar csapat a legjobb négy közé. Jókay Zoltán együttese még ezt is megfejelte eggyel, miután 3:0-ra legyőzte a horvát Zágrábot, s így már biztosan érmes.

Pedig a meccs elején kicsit nehezen lendült játékba a csapat, rendre a vendégek vezettek két-három (sőt volt, hogy öt) ponttal, de aztán 18-nál sikerült egyenlíteni, 21 után pedig a vezetést is átvették, s két szettlabdához jutottak, amelyből a másodikat egy rossz nyitásnak köszönhetően értékesítettek. A második szett is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, itt 21:20 után szereztek sorozatban hármat a budapestiek, s a második játszmalabdát Török Kata bombázta be. A 2:0-s TF-vezetés már sokkolta déli szomszédjainkat, s 6:0-val indítottak a mieink, de vezettek 13:3-ra is. Ebből ugyan le tudtak dolgozni valamennyit a horvátok, ám így is kilenc meccslabdája volt a TF-nek és Kis Dorottya ászával meg is volt a győzelem. 

A vasárnap 16.30-kor kezdődő fináléban a magyar csapat ellenfele majd a török Yasar lesz, amely a román Ovidius Egyetemet (őket a csoportkörben verték Tatár Grétáék) győzte le 3:0-ra.

A TF férficsapata végül a hetedik helyért játszhat, miután Bartal Gergely csapata fordulatos meccsen 3:2-re kikapott a cseh Bohemia Egyetemtől. 

Pedig az első szettet simán hozták a magyarok, a másodikat azonban a ráadásban 32:30-ra elvesztették, s a csehek ezután meg is fordították a szettarányt. Ezt ugyan még sikerült kiegyenlíteni, de a döntő játszmában a vendégek voltak jobbak. Szoros meccs, buta hibák; amikor a kezünkben volt a sorsunk, mindig megremegett a kéz. Nincs mit tenni, tanulunk belőle, javítunk rajta a szezonig” – értékelte a találkozót a vezetőedző. 

A gárda így vasárnap 11 órától a Villányi úti Szent Imre Sportcsarnokban a portugál Portóval csap majd össze a hetedik helyért. Mindössze egy házzal odébb, a Szent Margit Sportcsarnokban, ugyanúgy 11 órától a Corvinus női csapata is pályára lép majd a kilencedik helyért, az ő ellenfelük a cseh Masaryk lesz.

 

Egyetemi Röplabda Európa-bajnokság, Budapest
Férfiak, 5–8. helyért: 
Testnevelési Egyetem–Bohemia (cseh) 2:3 (17, –30, –21, 23, –11)
TF: Tóth M. 1, Balázs 14, Dóczi 10, Majoros 15, Kókai 5, Tóth K. 5. Csere: Liska, Szentesi (liberók), Gyenes 3, Horváth B. 9, Kun 7, Kiss B. 3. Vezetőedző: Bartal Gergely

Nők, elődöntő: 
Testnevelési Egyetem–Zágráb (horvát) 3:0 (23, 21, 15)
TF: Pécsi 2, Bakai 10, Török 19, Tarr 3, Kindrusz 3, Tatár 7. Csere: Kucsera, Flach (liberók), Kis D. 12, Olcsváry, Tóth E., Pisák L., Kiss K., Rádosi. Vezetőedző: Jókay Zoltán

A vasárnapi program
Férfiak, a 7–8. helyért: Testnevelési Egyetem–Porto (portugál), Szent Imre Sportcsarnok, 11. Döntő: Fenerbahce (török)–Karlsruhe (német), Csörsz utca, 19
Nők, a 9–10. helyért: Corvinus–Masaryk (cseh), Szent Margit Sportcsarnok, 11. Döntő: Testnevelési Egyetem–Yasar (török), Csörsz utca, 16.30.

 

Legfrissebb hírek

Történelmi siker: elődöntőben a TF-es lányok az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
Tegnap, 20:36

Megnyerte csütörtöki meccsét a Corvinus a budapesti egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2025.07.31. 21:19

Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

Röplabda
2025.07.30. 22:12

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2025.07.29. 21:06

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
2025.07.28. 23:00

Röplabda: hangulatos megnyitóval kezdődött a budapesti egyetemi Eb

Röplabda
2025.07.27. 20:24

Röplabda: Bartal Gergellyel nagy célokat tűzött ki a TFSE férficsapata

Röplabda
2025.07.26. 17:26

Röplabda: vasárnap kezdődik az egyetemi Eb Budapesten

Röplabda
2025.07.23. 13:27
Ezek is érdekelhetik