Ander Garitano lett Victor Fernandez utódja a Zaragozánál

Vágólapra másolva!
2008.01.14. 19:54
Ander Garitano lett a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza új vezetőedzője, miután vasárnap a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Victor Fernandezzel. A váltásra a Mallorca elleni 2-2-es döntetlent követően került sor.
A zaragozaiak korábbi játékosa, Ander Garitano lett - aki eddig a klub utánpótlás szakosztályánál dolgozott – Victor Fernandez utódja – adta hírül a csapat hivatalos honlapja.A harmincnyolc éves szakember hat szezont töltött játékosként a Zaragozában azelőtt, hogy csatlakozott a klub edzői stábjához.Fernandeznek azért kellett mennie, mert a vasárnapi 2-2-es döntetlent követően a csapat csupán a tizenkettedik helyen áll a bajnokságban, és a legutóbbi kilenc meccsükön nem tudtak nyerni az aragóniaiak, ráadásul az együttest csupán két pont választja el a kiesőzónától.Ez főképp azért kellemetlen, mert szezon kezdetén azt a célt tűzték ki a Romadera stadionban, hogy az első négybe kell kerülnie a csapatnak.A korábbi edző egyébként korábban is ólt már a zaragózai kispadon, és 1994-ben megnyerte a csapattal a Spanyol Kupát, majd 1995-ben a Kupagyőztesek Európa Kupáját is.„Két időszak a Zaragozánál elég volt – nyilatkozta a tréner. – Edzőként biztos, hogy nem térek vissza a csapathoz”A legutóbbi idényt a hatodik helyen zárta a gárda, és bejutott az UEFA-kupába, azonban már októberben, az első fordulóban kiesett.
Legfrissebb hírek

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03
Ezek is érdekelhetik