Ma este Zürichben tartják a FIFA év végi rangos gáláját, ahol a friss aranylabdás, világbajnok olasz védőt, Fabio Cannavarót minden bizonnyal ismét megkoronázzák. Spanyol és olasz hírforrások már tegnap este beszámoltak Cannavaro legújabb elismeréséről, az olasz védő 498 szavazatot kapott, míg a második francia Zinedine Zidane 454-t, a brazil Ronaldinho pedig 380-t.

Cannavaro pályafutása legeredményesebb szezonját zárja

Cannavaro pályafutása legeredményesebb szezonját zárja
Az NSO ajánlja:
A France Football által életre hívott Aranylabda-szavazáson az újságírók szavazati alapján 2006-ban nem volt jobb játékos az olasz Fabio Cannavarónál.
A középhátvéd bajnoki címet ünnepelhetett az olasz Juventus-szal – igaz ezt később a bundaügy miatt elvették a torinói csapattól -, júliusban a nemzeti együttes oszlopos tagjaként vb-arannyal gazdagodott, a nyáron pedig a spanyol Real Madrid szerződtette, amelynek azóta is meghatározó alakja. A szavazásra felkért újságírók döntését többen kétkedve fogadták – főként a védő meggyőző fölényét -, még olyan szakmai nagyság is éles kritikával illette azt, mint a francia Arséne Wenger.
Az Arsenal trénere szerint egyrészt ennyit ér ez az egész Aranylabda-szavazósdi, másrészt a végeredmény az újságírókat minősíti, méghozzá le.

Raúl csapattársként fél éve saját bőrén tapasztalhatja Cannavaro képességeit
Ez még akkor is megkérdőjelezhetetlen, ha tisztában vagyunk azzal: a szavazásra jogosultak többsége – ellentétben mondjuk Wengerrel - nem képvisel világszínvonalat.
A Real Madrid és a spanyol válogatott klasszisának, Raúl Gonzaleznek a hozzáértését viszont aligha kérdőjelezheti meg bárki a futball világában.
A gólerős csatárból lendületes támadó-középpályássá avanzsált játékos ugyancsak Fabio Cannavaro mellett szavazott. Ezzel öt ponttal növelte az olasz védő „értékét”, a második helyre a nagy rivális barcelonai csapat kameruni támadóját, Samuel Eto’ót, míg a harmadikra a francia Thierry Henryt tette az Arsenalból.
„Senki nem vonhatja kétségbe Fabio Cannavaro képességeit, mint futballista – indokolta választását Raúl. – Nagyszerű, számára aranyérmet hozó vb-n van túl, de előző klubcsapatával, a Juvenusszal is fantasztikus idényt zárt és a Realban is jó őszi idény van mögötte. Ez az igazság. Külön örömmel tölt el, hogy egy csapattársam részesült ebben a kitüntetésben.”
A Realban eltöltött jó (fél)idénynek némileg ellentmond, hogy Cannavaro nem a legemlékezetesebb szezonját hagyta maga mögött. Bár helye atombiztos és a csapat védekezése masszívabb, mint volt korábban - nélküle –, az olasz középhátvéd jópár kapitális egyéni hibát vétett. A Lyon elleni BL-meccs a nyitókörben kizárólag rajta ment el, annyit hibázott, mint egy képzetlen újonc.
Az elmúlt két évben a Barcelona brazil klasszisa, Ronaldinho végzett az élen a FIFA-szavazáson – 2005-ben Frank Lampardot (Chelsea) és Eto’ót (Barcelona) utasította maga mögé -, akit a múltheti spanyol zuhanyhíradó még idén is befutónak vélt.
Olasz győztes ezt megelőzően 1993-ban volt, akkor Roberto Baggiót érte a kitüntetés. Az első szavazást 1991-ben a német Lothar Matthäus nyerte: akkor még középpályásként szerepelt a később középhátvédként számításba vett futballista. Rajta kívül kizárólag csatárok, illetve támadó-középpályások végeztek az élen, de szinte még a dobogón is.
Kivétel 1995-ből az ugyancsak olasz Paolo Maldini, aki második lett és a német kapus, Oliver Kahn 2002-ben, a hálóőr ugyancsak ezüstérmes helyen végzett.
Legfrissebb hírek

FIFA év játékosa: Ön kinek adná a díjat? Szavazzon!
Minden más foci
2024.12.07. 17:29
Ezek is érdekelhetik






