Egyéb egyéni
2 perce

Sydney 2000: minden nap az olimpia megnyerésével ébred Pulai Imre

Az 57 éves sportember kerek negyedszázada nyert aranyérmet Novák Ferenccel a férfi kenu kettesek 500 méters számában.
1 órája

IPC: Szabó László szerint Oroszország és Fehéroroszország visszaengedése az első és egyben a legfontosabb lépés volt

2 órája

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd feljött a huszonkettedik helyre, Gaál Zsóka a lányoknál hetedik maradt

3 órája

Súlyemelő-vb: két magyar induló Norvégiában

Tekvandó: minden napra jut magyar versenyző a vb-n

Minden eddiginél erősebb és népesebb magyar tekvondócsapat utazik a kínai világbajnokságra, soraiban többek között egy olimpiai és két világbajnokkal.
Egyéb egyéni
Tegnap, 9:45

Evezés: Szántó Évát beválasztották a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságába

Jean-Christophe Rolland maradt a nemzetközi szövetség elnöke, aki a negyedik ciklusát kezdi a szervezet élén.
Egyéb egyéni
Tegnap, 9:09

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

A táncos és az akrobatikus szakág képzésére már hetvenen jelentkeztek, de további résztvevőkre vár a szövetség.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:30

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

A 22 éves vívó jelentős hullámvölgyből állt fel a párizsi olimpiát követő időszakban.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 20:05

Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsáról

A mű megmutatja, hogyan lehet kitartással és hittel áttörni a legnagyobb akadályokat.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 19:17

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Az ausztrál John Coates hétfőn közölte, egészségi állapota nem teszi lehetővé feladata ellátását.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 18:48

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

A miniszterelnök a közösségi médiában számolt be a látogatásról.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 18:23

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

„Nincsenek súlycsoportok, nincs férfi-női megosztás, és a parasportolók is az épekkel együtt versenyezhetnek.”
Egyéb egyéni
2025.09.29. 17:08

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

A felnőtt vb-re készülő Bálint három győzelmet aratva nyerte meg súlycsoportját.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 15:46

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Európa-bajnok lett a felnőtteknél Mező Lili az 59 kg-os súlycsoportban, míg a junioroknál Lukács Kamilla az 55, Kis Mónika a 60 kilósok küzdelmi kategóriájában diadalmaskodott.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

A szeptember 22-től szeptember 28-ig tartó időszakban csaknem 6.7 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:42

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

A kiváló triatlonversenyző biztos abban, hogy Los Angelesben ott lesz a magyar mixváltó, komoly eredményre is esélyt lát, és bízik abban, hogy kiharcolhatja a csapattagságot.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:02

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Bőhm Csaba második helyén kívül ugyancsak ezüstérmet szerzett az Erdős Rita, Eszes Noémi, Gyugyi Laura összeállítású csapat, valamint a Dobronyi Dorina, Eszes Noémi női váltó.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 10:37

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

A 30+30 lövéses számban Boros László, a 40 vegyesben Sike József győzött.
Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Spíler TV hír teszt

Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31

Még több egyéni

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Népszerű cikkek

Schmidt Ádám: Nagyon nagy küzdelmet folytatunk a fiataloknál, hogy a virtuális tér helyett a valódi hús-vér közösséget válasszák

Cselgáncs World Tour: négy magyar Grand Prix-érem Csingtaóból, egy ezüst Prágából

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni

Fél évszázada a dzsúdó az élete – 60 éves Hajtós Bertalan

Egyéb egyéni

Mindig a maximumra törekedett a 70 éves Varga Károly

Egyéb egyéni

Sportlövő ob: Péni, Nagybányai-Nagy és Major nyert az olimpiai számokban

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Schmidt Ádám: Már több mint 50 ezer tagja van a Sportoló Nemzet Programnak

Egyéb egyéni
2005.10.05. 16:33

Sí: filmproducer a síszövetség élén

Egyéb egyéni
2005.10.05. 08:35

Sakk-vb: Polgár kikapott, Lékó döntetlent ért el

Egyéb egyéni
2005.10.05. 03:14

Atlétika: Radcliffe jótékonykodik

Egyéb egyéni
2005.10.04. 10:49

Sakk-vb: Lékó és Polgár Judit is remizett

Az argentínai San Luisban zajló sakkvilágbajnokság ötödik fordulójában mindkét magyar résztvevő, Lékó Péter és Polgár Judit is döntetlent játszott.
Egyéb egyéni
2005.10.04. 02:05

Ritmikus gimnasztika: gyengén kezdtek a mieink

Egyéb egyéni
2005.10.04. 02:05

Sakk, FIDE-vb: elmaradva a várakozástól

Egyéb egyéni
2005.10.03. 12:31

Karate: magyar érmek a chacagói világbajnokságon

Egy ezüst- és és három bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a hét végén az egyesült államokbeli Chicagóban megrendezett ippon sobu-szabályrendszerű karate-világbajnokságon.
Egyéb egyéni
2005.10.02. 19:01

Sakk-vb: Lékó nyerte a magyar mérkőzést

Egyéb egyéni
2005.10.01. 08:23

Sakk-vb: Polgár győzelme, Lékó veresége

Egyéb egyéni
2005.10.01. 07:48

Atlétika: afrikai fölény várható

Egyéb egyéni
2005.10.01. 07:48

Atlétika: mégis világcsúcs

Egyéb egyéni
2005.09.30. 22:27

Asztalitenisz, férfi BL: kikapott a BVSC

A férfi asztaliteniszezők Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben a második fordulóban a spanyol Cajagranada játszott a BVSC vendégeként a Szőnyi úton.A találkozón, bár érett a meglepetés, végül beigazolódott a papírforma és a vendégek 3-2-re nyertek.
Egyéb egyéni
2005.09.30. 18:04

110 éves a MOB

Ünnepi köszöntőt mond Jacques Rogge.Élő, helyszíni közvetítés 18:30-tól
Egyéb egyéni
2005.09.30. 08:37

Sakk-vb: Polgár és Lékó döntetlenje

Egyéb egyéni
2005.09.30. 03:05

Fallabda: mint Kairó Csillaghegytől

Egyéb egyéni
2005.09.29. 14:45

Fekvenyomó Eb: öt magyar aranyérem

2958

/

2961