Röpi: két magyar került be az európai szövetség bizottságaiba

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 15:41
Hoboth Sándor és Ludvig Zsolt is bekerült az Európai Röplabdaszövetség (CEV) egy-egy bizottságába.

A magyar szövetség (MRSZ) honlapjának beszámolója kiemeli, hogy a 66 éves Hoboth immár 19 éve tagja a CEV kupabizottságának, amely a klubok nemzetközi versenyeztetését koordinálja. Hoboth szerint hatalmas megtiszteltetés és nagy felelősség a megbízatás, a korábbi válogatott röplabdázó újabb négy évre kapott bizalmat az elnökségtől.

Az MRSZ főtitkáraként dolgozó Ludvig először lett tagja a sportszervezési bizottságnak.

„A bizottsági tagság egyértelműen a magyar röplabdázás elmúlt években elért eredményeinek, illetve a sikeres kontinentális rendezési munkánknak köszönhető” – mondta el a 46 éves sportdiplomata, aki jelezte, igyekszik majd a magyar röplabdázás hasznára fordítani tagságát.

Az elmúlt öt évben a játékvezetői bizottság tagjaként tevékenykedő Rádi Gyula ezúttal nem kapott bizalmat a CEV elnökségétől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik