Női röplabda: francia vezetőedző Kaposváron

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 17:08
null
Vincent Lacombe az új edző
A szerb Szasa Nedeljkovics a márciusi szerződéshosszabbítása ellenére távozott az 1. MCM-Diamant Kaposvár élvonalbeli női röplabdacsapatának vezetőedzői posztjáról, utódja a francia Vincent Lacombe lett.

 

Nedeljkovics megállapodása idén nyáron járt volna le, és bár március közepén három évvel meghosszabbították, a somogyi klub honlapjának pénteki beszámolója szerint most mégis felbontották.

„Sok minden történt április közepe óta a kaposvári röplabdasportban, de júliusig kellett várni arra, hogy kialakuljanak az erőviszonyok, láthatóvá váljanak a jövő évi költségvetés biztosnak tűnő számai, és mindezek ismeretében érdemben lehessen tárgyalni a folytatásról” – áll indoklásként a közleményben.

A városban megváltozott a kiemelt sportegyesületek finanszírozási rendszere, és a női röplabdaklubnak ennek is meg kell felelnie, ha szeretne hozzájutni a megszavazott önkormányzati támogatás egészéhez a következő szezonban. Az eredményességen kívül lényeges szempont lesz az erős marketing, a város mint főtámogató kiemelt megjelenítése, a nézőszám alakulása és a saját nevelésű fiatalok szerepeltetése is.

Vincent Lacombe a legutóbbi évadban a bajnok és kupagyőztes Fatum Nyíregyháza másodedzőjeként dolgozott, majd májusban Kaposvárra költözött a családjával, és az eredeti tervek szerint az utánpótlásban vállalt volna munkát.

A somogyiak már korábban bejelentették öt játékos, Király-Tálas Zsuzsanna, Bodovics Hanna, Szűcs Kinga, Sara Klisura és Adela Helics távozását, s a közelmúltban kiderült, hogy a fiatal feladó, Kalmár Viktória is új együttest talált magának.

Tatjana Matics, Tóth Jázmin, Kump Alíz, Szedmák Réka, Szpin Renáta és Hegyi Bianka továbbra is Kaposváron szerepel majd. A 13 fős keret hét tagja is húsz év alatti játékos.

A női Extraliga küzdelmei október közepén kezdődnek, a Challenge-kupában pedig november második felében kell pályára lépnie a csapatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik