Női röplabda El: a portugálok jutottak fel az arany divízióba

Vágólapra másolva!
2024.06.16. 19:51
A portugál női röplabda-válogatott drámai mérkőzésen, aranyszettes csatában legyőzte idegenben a finn csapatot az Európa-liga ezüst divíziójában a döntő vasárnapi visszavágóján, ezzel megnyerte a sorozatot.

A portugálok – akik úgy jutottak fináléba az 5/1-es mérleggel záró mieink kárára, hogy a csoportkörben a pályán mindössze három győzelmet arattak – a döntő csütörtöki első meccsét hazai pályán simán, 3:0-ra elveszítették úgy, hogy harmadik szettben 25:11-re maradtak alul.

A vasárnapi, tamperei visszavágón aztán a finnek az első játszma megnyerése után egy szettsikerre kerültek az aranyéremtől és az arany divízióba való feljutástól. A portugálok azonban nem adták fel, a harmadik felvonást 22:20-as, a negyediket 24:21-es finn előnyről nyerték meg, majd a 3:1-es sikerük után következő, úgynevezett aranyszettben 14:12-ről fordítottak, és végül 23:21-es diadaluk, összesen öt meccslabda hárítása után ünnepelhették az aranyérmet.

A magyarok a harmadik helyen zárták a sorozatot, és a döntőről részben azért maradtak le, mert a bosnyákok a menetrend összeállítása után, de még a sorozat kezdete előtt visszaléptek, így azok a csapatok, amelyekkel játszottak volna – így például a portugálok –, 3:0-s szett és 75:0-s pontaránnyal megkapták a győzelmet. Ráadásul emiatt elmaradt a Boszniába tervezett portugál–montenegrói összecsapás is, ami nyomán azokat a csapatokat, amelyek mind a hat meccsüket lejátszották, a leggyengébb riválissal szembeni eredményüktől megfosztották: a magyaroknak így 13:4-es szettarányuk lett és a 13:3-mal zárt a portugálok mögé kerültek.

 

Legfrissebb hírek

Második meccsét is megnyerte a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.18. 18:54

A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta a nyári klubváltással

Röplabda
2025.10.16. 17:32

Őrületes meccsen nyert a MÁV Előre Nyíregyházán a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 17:36

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.10.04. 22:02

Átalakult kerettel sem változtak a címvédő Vasas Óbuda röplabdacsapatának céljai

Röplabda
2025.09.25. 16:23

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24
Ezek is érdekelhetik