Strandröpi ob: az esélyes párosok diadalával zárult a viadal

Vágólapra másolva!
2023.08.13. 19:10
null
<p>(Fotó: Földi Imre)</p><p><strong><a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/strandroplabda-ob-7105" target="_blank">A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE! </a></strong></p>
A papírformának megfelelően a férfiaknál és a nőknél is az első helyen kiemelt páros nyerte meg a strandröplabdázók országos bajnokságát.

 

A Lupa-tavon rendezett ob-döntő zárónapján az elődöntőket és a helyosztókat rendezték meg. A négy között mindkét nemnél voltak – a kiemelések alapján – meglepetések. A férfiaknál a nagy esélyes, címvédő Hajós Artúr, Stréli Bence pár mellett a harmadik kiemelt Fazekas Balázs, Szabó Vilmos duó jutott fináléba, mivel legyőzte a másodikként rangsorolt Petik Csanád, Dóczi Domonkos kettőst.

Fazekasék aztán a döntőben már nem tudtak újabb bravúrt bemutatni, Hajós és Stréli könnyed, kétszettes sikerrel szerezte meg ötödik bajnoki címét.

A nőknél az egész évben veretlen Villám Lilla és Vaida Beáta kettős az elődöntőben fölényes sikert aratott, majd a döntőt is két játszmában nyerte meg. Igaz, az aranycsatában alaposan meg kellett szenvednie a negyedik kiemeltként talán kissé váratlanul fináléba került Kun Stefánia, Windisch Kinga pár ellen, amely az első és a második szettben is komolyan megszorongatta a favorit párost.

Villám Lillának ez karrierje harmadik, Vaida Beátaának pedig a második ob-aranya.

Az országos döntő összdíjazása tízmillió forint.

STRANDRÖPLABDA OB
FÉRFIAK
DÖNTŐ

Hajós Artúr, Stréli Bence–Fazekas Balázs, Szabó Vilmos 2–0 (14, 10)
A 3. HELYÉRT
Petik Csanád, Dóczi Domonkos–Frányó Csanád, Papp Mátyás 2–1 (–17, 24, 9)

NŐK
DÖNTŐ

Villám Lilla, Vaida Beáta–Kun Stefánia, Windisch Kinga 2–0 (18, 20)
A 3. HELYÉRT
Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia–Juraszik Patrícia, Villám Csenge 2–0 (15, 18)

VÉGEREDMÉNY
Férfiak:
1. Hajós Artúr, Stréli Bence (SRSE)
2. Fazekas Balázs (Strandsport SE), Szabó Vilmos (ÉDRA)
3. Dóczi Domonkos, Petik Csanád (SRSE)
4. Frányó Csanád (SRSE), Papp Mátyás (Ball SC)

Nők:
1. Vaida Beáta, Villám Lilla (ÉDRA)
2. Kun Stefánia (SRSE), Windisch Kinga (Gödöllői RC)
3. Vasvári Eszter, Vasvári Zsófi (Vasas)
4. Juraszik Patrícia, Villám Csenge (Gödöllői RC)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Strandröplabda ob: nem is tudta, hogy rekordbajnok lett

Röplabda
2024.08.21. 10:16

Strandröplabda ob-döntő: másfél címvédés a Lupa-tónál

Röplabda
2024.08.18. 19:20

Strandröplabda ob-döntő: viharos nap, viharos meccsek

Röplabda
2024.08.17. 22:21

Strandröplabda ob-döntő: az arany a célja a siketek szövetségi kapitányának

Röplabda
2024.08.16. 20:20

Strandröplabda ob: növekvő pénzdíj és látványos kísérőprogramok színesítik a hétvégi döntőt

Röplabda
2024.08.14. 13:13

Strandröplabda ob: Stréli Bence új párral a dobogó tetején

Röplabda
2024.07.14. 18:56

Strandröplabda ob: hazai sikerek születtek Tatán

Röplabda
2024.06.30. 18:18

Strandröplabda: ob-forduló után Klub Kupa-döntőt rendeznek Tatán

Röplabda
2024.06.18. 10:47
Ezek is érdekelhetik