Női röpi KEL: a Maribor lesz a Békéscsaba ellenfele a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.03.09. 17:04
null
Bodnár Dorottya (jobbra) és társai jövő pénteken vívják a döntőt (Fotó: Imre György / Békés Megyei Hírlap)
Jövő pénteken a szlovéniai Kamnikban a Maribor lesz a Swietelsky-Békéscsaba ellenfele a női röplabda Közép-európai Liga döntőjében. A viharsarkiak csütörtökön honlapjukon azt is közölték, hogy a mérkőzés 16 órakor kezdődik.

A kétszeres győztes BRSE kedden kétszettes hátrány után sorozatban négy szettet nyerve, aranyjátszmában búcsúztatta a horvát HAOK Mladost Zagrebet, míg a Maribor szerdán, ugyancsak aranyjátszmát követően biztosította helyét a fináléban. A tavaly bronzérmes együttes a múlt heti, hazai 3:0-s vereség után a hozzá hasonlóan szlovén Calcit Kamnik otthonában előbb 3:1-re győzött, majd 15:7-re a továbbjutásról döntő játékrészt is megnyerte.

Jövő pénteken nemcsak a nők, hanem a férfiak fináléját is Kamnikban rendezik, a Békéscsaba az egyetlen nem szlovén résztvevője a szuperdöntőnek.

A BRSE 2017-ben és 2018-ban megnyerte a regionális sorozatot, amelynek a Vasas révén magyar címvédője van, az óbudaiak a mostani idényben azonban nem vállalták az indulást.

Legfrissebb hírek

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
2025.08.19. 08:38

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11
Ezek is érdekelhetik