Férfi röpi: ismét négy szettben kaptak ki a mieink a finnektől

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.06.15. 20:08
null
Négyszettes vereséggel hangoltak a négyes döntőre a mieink (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Európa-liga ezüst divíziójának hétvégi, budapesti négyes döntőjére készülő magyar férfi röplabda-válogatott edzőmérkőzésen 3:1-re kikapott a finn csapattól.

 

A két együttes a múlt vasárnapi, El-csoportmérkőzés után ezúttal felkészülési találkozón mérte össze tudását, és a vendégek – a magyar szövetség tájékoztatása szerint – szerdán is négy szettben tudtak nyerni.

A finnek – akik a négyes döntőig a magyar fővárosban maradnak – a szombati elődöntőben 16 órától az északmacedónokkal csapnak össze, míg Koch Róbert magyar válogatottja 19 órától a románokkal találkozik a Tüskecsarnokban.

Vasárnap a bronzmérkőzést (16.00) és a döntőt (19.00) ugyanott rendezik.

FÉRFI RÖPLABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Finnország 1:3
(–23, 23, –20, –18)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Közép-európai Liga: ismét indul a MÁV Előre

Röplabda
2025.07.25. 12:56

Férfi röplabda: három válogatott játékossal erősített a MÁV Előre

Röplabda
2025.07.17. 11:16

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

Röplabda
2025.07.08. 18:33

Győzött és ezüstérmes a férfi röplabda-válogatott az Ezüst Európa-ligában

Röplabda
2025.07.06. 19:41

Férfi röplabda Extraliga: Gyenes Márió lett a MAFC új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.07.01. 18:02

Idegenben harcolta ki a döntőbe jutást férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.29. 19:37

Röplabda Ezüst Európa-liga: sima vereségével nehéz helyzetben a férfiválogatott

Röplabda
2025.06.28. 19:30

Röplabda: a finálé a tét Ängelholmban és Amstettenben is

Röplabda
2025.06.28. 10:08
Ezek is érdekelhetik