Férfi röpi Eb-sel.: a mieink csak szorongatni tudták az éllovast

Vágólapra másolva!
2021.05.09. 21:08
Férfiválogatottunk harmadik Európa-bajnoki selejtezőjét játszotta le a Ludovika Arénában. Az ellenfél ezúttal a csoport élén álló, a legutóbbi Eb-n résztvevő Portugália volt, akik ellen két játszmában is sikerült húsz pont fölé jutni, de végül 3:0-s vereség lett a vége. A mieink tartják harmadik helyüket a csoportban.

Ezúttal csak a liberó poszton változtatott Koch Róbert szövetségi kapitány a fehéroroszok elleni kezdőcsapatban, azaz Kiss Máté léphetett pályára. A mieink pedig jól kezdtek, rendre vezettek egy-két ponttal. 9:8-nál vették át a vezetést a vendégek, de ekkor is sikerült tapadni rájuk. 12:12 után jött egy három pontos portugál sorozat, de egy időkéréssel sikerült rendezni a sorokat. A szett legszebb labdamenete 20:18-nál alakult ki, amikor a mieink többször is önfeláldozóan mentettek, a végén pedig jól blokkoltak és így sikerült egy pontra visszazárkózni. Jött is a portugál időkérés, és ezután sajnos vissza is állt a három pontos különbség, majd a végén négy szettlabdájuk is volt, amiből az elsőt sikerült is hárítani, de aztán egy rossz nyitás megpecsételte a sorsunkat (21:25).

Nem ment rosszul a második szett elején sem, ám 5:5 után megállt a tudomány és sorozatban öt pontot szereztek a vendégek. A kapitány cserékkel próbált meg frissíteni: Pesti Marcell és Nagy József is lehetőséget kapott, de sajnos nem sikerült közelebb kerülni a portugálokhoz. A végén 8 szettlabdájuk volt, és már az elsőt sikerült kihasználniuk (16:25).

A harmadik felvonásban 5:4-nél még a mieink vezettek, de aztán jött egy négyes portugál széria, és megint nekünk kellett futnunk az eredmény után. Egy ideig sikerült tartani a három-négy pontos különbséget, de aztán 18:12-nél Koch Róbertnek ismét időt kellett kérnie. Ugyan volt már nyolc is a különbség, de aztán sikerült visszazárkózni négyre. Végül öt meccslabdája lett a portugáloknak, de ebből kettőt is sikerült hárítani, végül azonban 25:21-gyel ez a játszma is a vendégeké lett.

Folytatás jövő pénteken, Portugáliában, a norvégok ellen.


RÖPLABDA
FÉRFI EB-SELEJTEZŐ

Magyarország–Portugália 0:3 (–21, –16, –21)
Budapest, Ludovika Aréna, 200 néző. V:
Pop (román), Kovalcsuk (ukrán).
MAGYARORSZÁG: Keen, Horváth K. 8, Szabó A., Baróti 4, Pádár 9, Gacs 5. Csere: Kiss M. (liberó), Pesti 6, Nagy J. 4. Szövetségi kapitány: Koch Róbert.
PORTUGÁLIA: Tavares Rodrigues 1, A. Ferreira 19, Ph. Martins 5, Lucas Gaspar 10, Reis Lopes 12, Cveticanin 13. Csere: Casas (liberó), Da Silva Violas, M. Ferreira 2. Szövetségi kapitány: Hugo Silva.

A csoport másik mérkőzésén: Fehéroroszország–Norvégia 3:0 (21, 14, 22)
A csoport állása 3 forduló után: 1. Portugália 8 pont (9:2 szettarány), 2. Fehéroroszország 7 (8:3), 3. MAGYARORSZÁG 3 (3:7), 4. Norvégia 0 (1:9)

Legfrissebb hírek

A MÁV Előre nyerte meg az alapszakaszt a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.03.01. 22:56

Férfi röpi Extraliga: a 22. mérkőzését is elveszítette a Dunaújváros

Röplabda
2025.02.27. 21:18

Röplabda MK: már kaphatók a belépők a miskolci négyes döntőre

Röplabda
2025.02.21. 17:05

Férfi röpi Extraliga: a Dág otthon, a Miskolc idegenben nyert

Röplabda
2025.02.16. 20:30

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert a MÁV Előre

Röplabda
2025.02.12. 19:32

Közel volt a meglepetéshez Debrecenben a TFSE a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.08. 22:17

Nagy csatában ötjátszmás miskolci siker született a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.07. 22:26

Bardóczky Kornél és ifjabb Nagy Péter Kecskemétről indulva lett szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2025.02.06. 15:22
Ezek is érdekelhetik