Strandröplabda: a rekordbajnok is a KSE-hez igazolt

Vágólapra másolva!
2020.06.04. 13:13
Újabb nagy nevek erősítik majd a nyár folyamán a Penta-KSE strandröplabdacsapatát. Az egyesületnek – amely komoly terveket dédelget a sportágban – január óta van névadó szponzora, s azóta tucatnyi játékos igazolt hozzájuk a legjobbak közül. Az ő körük bővült most tovább.

A klub színeiben indul majd az idei ob-n a korábbi ötszörös országos bajnok Bagics Balázs, aki a tervek szerint debreceni termes csapattársával, Hubicska Patrikkal indul majd, aki szintén a Penta-KSE-hez igazol. Bagics Balázs, aki a tervek szerint debreceni termes csapattársával, Hubicska Patrikkal indul majd, aki szintén a Penta-KSE-hez igazol.

Bagics az elmúlt másfél évtized meghatározó strandröplabdázója, 2006-ban, 2008-ban, 2011-ben, 2016-ban és 2017-ben is a dobogó tetejére állhatott, amivel rekorder a magyar férfimezőnyben. Érdekesség, hogy bajnoki címeit mindig más-más játékos oldalán szerezte. 2014-ben az olimpiai selejtezőnek számító Kontinentális Kupában is képviselte hazánkat.

Női vonalon is újabb nagy név csatlakozik egyesülethez: a legutóbbi két országos bajnokságon ezüstérmes Háfra Dominika is színeikben versenyez majd a nyár folyamán. Ő az előző két évben Szabó Dorottyával az oldalán játszott ob-döntőt, két éve Dunaújvárosban ob-fordulót is nyert, emellett World Tour-versenyen volt 9. és a tavalyi olimpiai selejtezőn résztvevő magyar strandröplabda-válogatottnak is tagja.

Ugyancsak a Penta-KSE csapatát erősíti majd a több utánpótlás ob-éremmel rendelkező, de két éve a tatai ob-fordulón a felnőtteknél is elődöntős Császár Norina.

A Magyar Röplabdaszövetség elnökségének tervezete értelmében két fordulóból és a döntőből áll majd az idei strandröplabda országos bajnokság. Az ob-fordulókat július 31. és augusztus 2. között Tatán, majd augusztus 14. és 16. között Csepelen rendezik, míg a döntőt az elmúlt évekhez hasonlóan a Lupa-tónál tartják augusztus 28. és 30. között.

 

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.17. 11:06

A rutin segítette a nehéz pillanatokban Hajóst és Strélit

Röplabda
2025.08.13. 13:48

Strandröplabda ob: Hajós és Stréli közösen hatodszor aranyérmes, a Vasvári testvérek először a dobogó tetején

Röplabda
2025.08.10. 19:03

Papírforma a nőknél, csillaghullás a férfiaknál

Röplabda
2025.08.09. 21:15

Igazi beach aréna hangulat, nyárzáró partyval – ezt kínálja az idei strandröpi ob

Röplabda
2025.08.09. 07:18

Nagy-Szombathelyi Szandra: Egyre nő a tömegbázis, egyre többen szeretnének strandröplabdázni

Röplabda
2025.08.06. 19:16

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
2025.08.02. 13:41

Strandröplabda ob: Villám Lilla és Hajós Artúr is a dobogó tetejére állna

Röplabda
2025.07.31. 13:15
Ezek is érdekelhetik