Strandröplabda: két forduló és döntő lesz idén az ob-n

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 13:21
A Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) elnökségének tervezete értelmében két fordulóból és a döntőből áll majd az idei strandröplabda országos bajnokság.

Az MRSZ honlapjának pénteki tájékoztatása alapján az idei ob-fordulókat július 31. és augusztus 2. között Tatán, majd augusztus 14. és 16. között Csepelen rendezik, míg a döntőt az elmúlt évekhez hasonlóan a Lupa-tónál tartják augusztus 28. és 30. között.

A közlemény kiemeli, az elnökség várhatóan június 15-ig fogadja el a mostani versenykiírás-tervezetet. Az MRSZ döntése értelmében ettől a dátumtól lehet Magyarországon – a kormány szabadtéri rendezvényekre vonatkozó rendelkezéseinek betartása mellett – versenyeket rendezni.

Az idei ob-nak – a tavalyi kiíráshoz hasonlóan – eredetileg négy plusz egy helyszíne lett volna.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
2025.07.26. 16:05

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
2025.07.26. 14:55

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48

Két rutinos és két új játékos a dobogó tetején

Röplabda
2025.07.13. 19:23

A csopaki aranyérmesek Nyíregyházán sem találtak legyőzőre

Röplabda
2025.06.29. 17:41

Strandröplabda: nem jutott be a négy közé a címvédő Nyíregyházán

Röplabda
2025.06.28. 20:11

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
2025.06.22. 10:06

Strandröplabda: az Eb-re kacsingat Kun Stefánia és Villám Lilla

Röplabda
2025.06.03. 15:42
Ezek is érdekelhetik