Strandröpi: a címvédő kettős nyerte az első versenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 18:32
A nőknél a címvédő Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros győzelmét hozta a strandröplabda országos bajnokság első, csepeli fordulója.

A június végi olimpiai kvalifikációs Kontinentális Kupára készülő kettős a fináléban a Czene Adrienn, Hackl Szilvia duót győzte le két játszmában. A dobogó harmadik fokára Háfra Dominika és Szabó Dorottya állhatott fel.

A férfiaknál a címvédő csapat mindkét tagja, Hajós Artúr és Stréli Bence is bejutott a döntőbe, ugyanakkor a tavalyi nyár óta ők már nem alkotnak egy párost: a csepeli finálét utóbbi nyerte új párjával, Oláh Botonddal, míg Hajósnak és Benkő Balázsnak az ezüstérem jutott. A bronzérmet a francia Vincent Lacombe és Takács Gergely szerezte meg.

A további bajnoki fordulókat Siófokon, Tatán és Dunaújvárosban rendezik, majd a döntőt – amelyben nemenként a 16 legtöbb pontot gyűjtő páros szerepelhet – az elmúlt évekhez hasonlóan a Lupa-tónál bonyolítják le.

STRANDRÖPLABDA OB, 1 FORDULÓ
Férfiak, döntő
Oláh, Stréli–Benkő, Hajós 2:1 (16, –21, 13)
Nők, döntő
Lutter E., Szombathelyi Sz.–Czene, Hackl 2:0 (17, 12)

Legfrissebb hírek

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
2025.09.08. 20:25

Strandröplabda: történelmi bronzérmet szerzett Hajós és Stréli a Budapest Gardenben

Röplabda
2025.09.07. 19:44

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Hajós Artúr és Stréli Bence Budapesten

Röplabda
2025.09.06. 19:25

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

Strandröplabda: a selejtezőből nem jutott újabb magyar páros a főtáblára a budapesti Pro Tour-tornán

Röplabda
2025.09.04. 18:59

Strandröplabda: először juthat itthon négy közé magyar páros

Röplabda
2025.09.01. 09:51

Strandröpi: remek formaidőzítés, újabb Eb-bronz a Tari, Veress duótól

Utánpótlássport
2025.08.28. 16:36

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.24. 20:40
Ezek is érdekelhetik