Női röpi BL: a montenegrói bajnok ellen kezd a Vasas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.26. 14:24
A magyar bajnok Vasas Óbuda a montenegrói Luka Bar csapatával találkozik a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Az angyalföldi együttes, amely története során először vesz részt a legrangosabb európai kupasorozatban, hat klub társaságában várta az Európai Röplabdaszövetség (CEV) luxembourgi központjában rendezett szerdai sorsolást.

A húzáson kiderült: a lengyel Jakub Gluszak irányította csapat, amely az első körben kiemelt volt, a Luka Bar együttesével találkozik október 8. és 10., valamint október 15. és 17. között.

Az eredeti kiírás szerint később rajtolt volna a sorozat, ám mivel a tervezett három helyett a nevezők alacsony száma miatt csak két kört rendeznek, így hamarabb kezdődik a BL-szezon.

Az első mérkőzést idegenben játssza a Vasas, amely ha sikerrel veszi az első kört, a főtáblára kerülésért a bosnyák bajnok Brcko és az albán Partizani Tirana párharcának győztesével csaphat össze október 22. és 24., valamint 29. és 31. között, az első meccset hazai pályán játszva.

A 20-as főtáblán 18 csapat szerepel alanyi jogon.

Legfrissebb hírek

Németh Anett Chieriben röplabdázik a következő idényben

Röplabda
2025.05.30. 12:03

Győzelemmel melegített női röplabda-válogatottunk az Európa-ligára

Röplabda
2025.05.25. 17:21

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Röplabda: az esküvőjére és a civil életre készül Szakmáry Gréta

Röplabda
2025.05.16. 09:18

Női röplabda Extraliga: több kezdőjátékos is távozik Kaposvárról – hivatalos

Röplabda
2025.05.14. 16:12

Sorozatban hatodik Eb-részvételre készül a női röplabda-válogatott – optimistán nyilatkozott Szedmák Réka

Röplabda
2025.05.09. 22:31

Röplabda: Szakmáry Gréta bejelentette visszavonulását

Röplabda
2025.05.08. 14:19

Női röplabda Extraliga: meghatározó játékosok távoznak a bajnok Vasastól

Röplabda
2025.05.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik