Strandröpi: World Tour-viadalon lett 5. a magyar páros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.28. 18:30
Két magyar strandröplabdás páros indult a törökországi Samsunban zajló világranglista-pontszerző World Tour-versenyen. A nőknél évtizedes rekordot állított be Lutter Eszter (Penta Gödöllői RC) és Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár) ötödik helyével, míg a férfiaknál Benkő Balázs és Oláh Botond (Strandröplabdázásért SE) az ugyancsak előkelő kilencedik lett.

A két hazai ob-fordulót is megnyerő Lutter/Szombathelyi páros először kezdhetett a főtábláról nemzetközi tornát, s ezt sikerült ki is használnia: első csoportmérkőzését ugyan elvesztette egy cseh kettős ellen, ám aztán egy hazai duó ellen sikerült javítania, amivel bejutott a legjobb 12 közé. A következő fordulóban aztán a hatodik kiemelt dán Okholm/Sondergard kettőst is legyőzte, s bár a még eggyel előkelőbb helyre rangsorolt svéd duótól vereséget szenvedett, az eddigi legjobb magyar helyezést beállítva az ötödik helyen végzett.

Ilyen előkelő helyezést legutóbb 2009-ben Dambendzet Nathalie és Józsa Zsuzsanna ért el a zágrábi szatellittornán, azt megelőzően pedig 2003-ban Nyári Virág és Selmeczi-Brecher Zsuzsanna a franciaországi Le Lavandouban, 2001-ben pedig Nagy Krisztina és Schlegl Katalin a thaiföldi Pattayában végzett ötödikként. A lányok egyébként helyezésükkel 60-60 világranglistaponttal lettek gazdagabbak.

A férfiaknál az egy hónapja még az U20-as Európa-bajnokságon induló Benkő Balázs és Oláh Botond a selejtezőből harcolta ki a főtáblára kerülést egy hazai páros ellen, majd a csoportkörben kikapott egy osztrák kettőstől, viszont legyőzte cseh ellenfelét. A következő körben egy újabb cseh páros jött, ami már túl nagy falatnak bizonyult, ám így is remek helyezést értek el a magyarok azzal, hogy a kilencedik helyen zártak.

Legfrissebb hírek

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
2025.09.08. 20:25

Strandröplabda: történelmi bronzérmet szerzett Hajós és Stréli a Budapest Gardenben

Röplabda
2025.09.07. 19:44

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Hajós Artúr és Stréli Bence Budapesten

Röplabda
2025.09.06. 19:25

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

Strandröplabda: a selejtezőből nem jutott újabb magyar páros a főtáblára a budapesti Pro Tour-tornán

Röplabda
2025.09.04. 18:59

Strandröplabda: először juthat itthon négy közé magyar páros

Röplabda
2025.09.01. 09:51

Strandröpi: remek formaidőzítés, újabb Eb-bronz a Tari, Veress duótól

Utánpótlássport
2025.08.28. 16:36

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.24. 20:40
Ezek is érdekelhetik