Női röplabda: ismét kikapott, így búcsúzott a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 11:04
A magyar női röplabda-válogatott két sima és egy szoros játszmában kikapott a házigazda Perutól a Limában zajló interkontinentális selejtezőben, így nem jutott be az elődöntőbe.

A nemzetközi szövetség (FIVB) honlapja szerint a tartalékos magyar válogatottban – amely csak kilenc játékossal utazott Limába – sérülés miatt a liberó Molcsányi Rita sem tudta vállalni a játékot a helyi idő szerint péntek este rendezett találkozón. Jan De Brandt szövetségi kapitány együttesének a harmadik felvonásban három játszmalabdája volt, ám 3:0-ra veszített.

A mieink – mivel egy nappal korábban Kolumbia legjobbjaitól is kikaptak – csoportjuk harmadik helyén zártak, így búcsúztak a további küzdelmektől.

A hatcsapatos torna legjobbja megmérkőzhet az idei Nemzetek Ligája leggyengébb együttesével, az argentin válogatottal: az oda-visszavágós párharc győztese jövőre az FIVB legrangosabb sorozatában, az NL-ben szerepelhet.

NŐI CHALLENGER CUP, A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Peru–Magyarország 3:0 (14, 11, 26)
CSÜTÖRTÖKÖN
Kolumbia–Magyarország 3:0 (13, 19, 7)
SZERDÁN
Kolumbia–Peru 3:0 (24, 12, 12)

Augusztus 23-án kezdődik a 2019-es női röplabda Európa-bajnokság, amelynek a magyar válogatott társrendezőként már biztosan résztvevője.

Az európai szövetség (CEV) péntek esti tájékoztatása szerint a szeptember 8-ig tartó kontinenstornán a magyar főváros mellett (C-csoport) Pozsonyban (D-csoport) és Ankarában (A-csoport) biztosan rendeznek mérkőzéseket, egyedül a lengyelországi B-csoport helyszíne nem tisztázott még.

Az első alkalommal 24 együttes részvételével sorra kerülő Eb-n a négy házigazdán kívül az előző kontinensviadal legjobbjai – Szerbia, Hollandia, Azerbajdzsán, Olaszország, Oroszország, Fehéroroszország, Németország és Bulgária – már biztosan tagjai a mezőnynek. A többiek augusztusban és jövő januárban selejteznek a kijutásért.

A CEV közleménye szerint a hatcsapatos csoportok első négy helyezettje jut tovább, a nyolcaddöntőben A-C és B-D ágak lesznek. Ha a házigazda együttesek továbbjutnak, biztosan hazai környezetben léphetnek pályára a legjobb 16 között, ahol két rendező válogatott nem találkozhat egymással.

A negyeddöntőket Lengyelországban és Törökországban rendezik, a mieink továbbjutásuk esetén utóbbi helyszínen játszhatnak az elődöntőért. Az Európa-bajnokság végjátéka Ankarában lesz.

Legfrissebb hírek

Második meccsét is megnyerte a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.18. 18:54

A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta a nyári klubváltással

Röplabda
2025.10.16. 17:32

Őrületes meccsen nyert a MÁV Előre Nyíregyházán a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 17:36

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.10.04. 22:02

Átalakult kerettel sem változtak a címvédő Vasas Óbuda röplabdacsapatának céljai

Röplabda
2025.09.25. 16:23

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24
Ezek is érdekelhetik