Női röpi NB I: a legjobb hatba kerülnének a kaposváriak

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 14:32
null
Hat új játékos érkezett Kaposvárra
Az első hatba kerülést célozza meg az októberben rajtoló új bajnoki évadban az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapat – jelentette be Karl Schultes egyesületi elnök az együttes keddi, hagyományos szezonkezdő sajtótájékoztatóján.

A somogyiak hat új játékossal készülnek a szezonra, őket erősíti immár a szerb Nevena Iricsanin, a válogatott center Leidgeb Noémi, valamint Háfra Dominika, Harmath Zsófia, Fábián Fanny és Lutter Liza is. Zarka Péter vezetőedző kiemelte: a felkészülési időszak legfontosabb célja az, hogy a lányok minél több mérkőzést játsszanak az összeszokás jegyében.

A kaposváriak az elmúlt hétvégén rangos nemzetközi tornát nyertek Bosznia-Hercegovinában, az előttük álló időszakban pedig a Szombathellyel és az Újpesttel is találkoznak még.

A sajtótájékoztatón meghosszabbították a névadó 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft.-vel kötött korábbi támogatói szerződést, és a Kaposvári Egyetem is további segítségéről biztosította az egyesületet. A csapat középtávú célja, hogy olyan eredményt érjen el a bajnokságban, amelynek köszönhetően a későbbiekben elindulhat valamelyik nemzetközi kupasorozatban.

A magyar bajnoki pontvadászat október 13-án rajtol.

 

Legfrissebb hírek

Csak a Kaposvár nyert idegenben az Extraliga negyeddöntőjének 1. mérkőzésein

Röplabda
2025.02.13. 21:25

Komoly lépéselőnyben a Kaposvár a Magyar Kupa elődöntőjében

Röplabda
2025.01.31. 20:25

Női röpi MK: a Kaposvár három szettben búcsúztatta a Veszprémet

Röplabda
2024.12.12. 19:30

Női röplabda Extraliga: nem bírt a bajnokkal az ezüstérmes

Röplabda
2024.11.01. 19:04

Férfi röplabda: aranyszettben győzött a Kaposvár a CEV-kupában

Röplabda
2024.10.16. 20:32

Kulcsemberek dőltek ki a Kaposvár férfi röplabdacsapatából a BL-selejtező előtt

Röplabda
2024.09.24. 14:43

A Kaposvár női röplabdacsapata benevezett a CEV-kupába

Röplabda
2024.06.19. 11:35

Férfi röplabda Extraliga: kétszeres magyar bajnok brazil liberó Kaposváron

Röplabda
2024.05.27. 16:56
Ezek is érdekelhetik