Női röplabda: „Repülj alacsonyan, mert illékony a siker!”

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (MEXIKÓ)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (MEXIKÓ)
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 11:23
null
Alberto Salomoni szövetségi kapitány dicséri a válogatottat (Fotó: FIVB)
„Nagy tettet hajtottunk végre” – állítja Alberto Salomoni, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. A csapat három sikert követően várja a World Grand Prix következő, caracasi állomását.

 

– Háromból három győzelem – várta a csapattól az álomstartot?
– Sem a játékosok egyéni, sem a csapat összteljesítményében nem kételkedtem, sőt, az ellenfelektől sem tartottam, mert nagyjából ismertem az erőviszonyokat – kezdte Alberto Salomoni szövetségi kapitány, akinek csapata Trinidad és Tobago, Ausztrália és Mexikó ellen is győzött a World Grand Prix harmadik vonalának aguascalientesi tornáján. – Az egyetlen, amitől féltem, hogy a játékosok hogyan reagálnak a merőben új környezetre. A lányok sosem jártak még Mexikóban – és Venezuelában sem –, kérdéses volt, miként alkalmazkodnak a helyzethez, hogyan kezelik az időeltolódást, az új ételeket, az övékétől eltérő játékkultúrákat. Fantasztikus volt a csapat válasza, le a kalappal a játékosok előtt. Megmutatták, bár lehet, hogy a világban ismeretlen a magyar röplabda, de nem rossz.

– Kiváltott a jó teljesítmény némi visszhangot?
– Olasz portálok beszámoltak arról, hogy az általam vezetett válogatott hogyan szerepelt Mexikóban. A nemzetközi szövetség honlapja arról ír, remekül mutatkozott be Magyarország a World Grand Prix-sorozatban. És ez a legfontosabb: beszélni kezdtek rólunk! Nincs ennél jobb reklám odahaza a sportágnak és nagyobb tisztelet az országnak.

– Akkor most a föld felett járnak?
– Nagyon megérdemlik az elismerést a lányok, mert a teljesítményükkel kiharcolták, keményen dolgoztak és dolgoznak érte egész nyáron. Ugyanakkor nem szeretném, hogy elszálljanak. Mindig azt mondom: fly low, azaz repülj alacsonyan, mert illékony a siker! Nagy tettet hajtottunk végre a három győzelemmel, és azzal, hogy a nyolc csapatból álló csoport első helyén várjuk a folytatást, de még nem fejeztük be a munkát. Ráadásul azt se felejtsük el, honnan indultunk, honnan indult a magyar röplabda. Nem lehet azonnal a legnagyobb célokról beszélni, lépésről lépésre kell haladni. Most megtettük az első fontos lépést, de maximálisan koncentrálnunk kell, mert az első helyen akarunk maradni. Két meccset meg kell nyernünk, ám a harmadikon is a győzelmet célozzuk meg. Nehéz, de nem lehetetlen feladat.

– Sötét lóból esélyessé léptek előre. Kaptak terhet a nyakukba?
– Fantasztikus, hogy favoritokként beszélnek rólunk, és nem szabad, hogy emiatt bármiféle nyomást érezzünk, mert fontos, hogy élvezzük a játékot. Ezek nem csak üres szavak: adjon örömet a röplabda a lányoknak és a szurkolónak is.

– Mennyire tartanak a Venezuelában uralkodó polgárháborús állapotoktól?
– Nyilván olvasom a híreket, a játékosaim felnőttek, hozzájuk is eljutnak az információk. Ugyanakkor igyekszem nem gondolni a helyzetre, csakis a feladatokra. Azt ígérték, vigyáznak ránk, remélem, így is lesz.

Legfrissebb hírek

„Előzetesen gondolkodás nélkül elfogadtuk volna az ezüstérmet” – Glemboczki Zóra a női röplabda-válogatott El-meneteléséről

Röplabda
2025.07.02. 06:50

A női röplabdakapitány élete végéig emlékszik az ezüstéremmel zárult hétvégére

Röplabda
2025.07.01. 07:03

Fekete Fanni: Túlteljesítettük az elvárásokat

Röplabda
2025.06.30. 19:25

Röplabda: „Sosem gondoltam, hogy ezt egyszer át tudom élni Magyarország színeiben”

Röplabda
2025.06.30. 18:25

Ezüstéremmel zárt a női röplabda-válogatott Ängelholmban

Röplabda
2025.06.29. 21:36

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

Röplabda: a finálé a tét Ängelholmban és Amstettenben is

Röplabda
2025.06.28. 10:08

Éremszerzésben bíznak a játékosok a női röplabda Európa-liga négyes döntője előtt

Röplabda
2025.06.25. 17:50
Ezek is érdekelhetik