Még két hónapja sincs, hogy a magyar válogatott ezüstérmet szerzett az Arany Európa-ligában, s az ottani riválisok közül a végső győztes Ukrajna, a negyedik helyezett Svédország, illetve Szlovénia, Szlovákia, Spanyolország és Görögország is ott van a vb mezőnyében, ami a Nemzetközi Röplabdaszövetség új kvalifikációs rendjének köszönhető.
Miután 2020-ban kitört a világjárvány, a 2022-es világbajnokságra bajos volt selejtezőket szervezni, így végül a kontinentális tornák és a világranglista alapján hívtak meg válogatottakat. A „lebonyolítás” annyira megtetszett az FIVB-nek, hogy megtartotta ezt a pénztárcát és versenynaptárt kímélő kvalifikációs rendszert. A mostani vb mezőnyét a házigazda Thaiföld és a címvédő Szerbia mellett a kontinensbajnokságok első három-három helyezettje alkotja, a maradék 15 helyet pedig a 2024. augusztus 30-i világranglista további helyezettjeivel töltötték fel. A röplabdázóké a FIFA világranglistájára hasonlít: a válogatottak az elmúlt öt évben lejátszott tétmérkőzésekre kapnak plusz és mínusz pontokat győzelem/vereség, illetve az ellenfél rangsorolásának függvényében.
A mieink 2021-től sajnos rendre a vert mezőnyben végzetek az Európa-ligában, míg az Eb-kre ugyan kijutottak ebben az időszakban, ott mindössze egy mérkőzést nyertek. Az idei, kiemelkedően jó szereplésnek köszönhetően viszont a mieink jelenleg már a 30. helyen állnak, megelőzve a vb-résztvevők közül a görögöket és a spanyolokat. Ez azt jelenti, hogy ha jövőre is sikerül az ideihez hasonló eredményeket elérni, akkor 1982, azaz 45 év után csapatunk ismét ott lehet majd a világbajnokságon.
Ez persze most még csak utópia. Ami a jelent illeti, a párizsi olimpián és a Nemzetek Ligájában aranyérmes Olaszország, az előbbin második Egyesült Államok, az utóbbin ezüstérmes Brazília, a címvédő szerbek és az Európa-bajnok törökök számítanak a legesélyesebbnek.
A további magyar érintettségeket tekintve, a vb a Vasas vezetőedzője, a görög Janisz Athanaszopulosz irányította Csehország és Argentína összecsapásával indult, amelyet a dél-amerikaiak nyertek meg 3:1-re. A nyitónapon pályára lépett a másik magyar érdekeltségű válogatott, a svéd is – amelynek a Békéscsaba eddigi vezetőedzője, Tóth Gábor a másodedzője –, amely a döntő játszmában kapott ki a hollandoktól. A mieinkkel egy Eb-selejtezőcsoportban szereplő Belgium viszont 3:0-ra legyőzte Kubát és az ugyancsak régi ismerőseinknek számító franciák is 3:1-es sikerrel kezdtek Puerto Ricóval szemben. A brazilok simán verték az El-ben általunk is legyőzött görögöket, míg az olaszok a szlovákok ellen diadalmaskodtak. A már nem Karch Kiraly irányította amerikaiak viszont megizzadtak a szlovénokkal (3:1), a házigazdák pedig a néhány hete egy edzőmeccsen a mieink által is vert egyiptomiak ellen kezdtek győzelemmel.
Ami a lebonyolítást illeti, a nyolc négycsapatos csoportból az első két-két helyezett jut a nyolcaddöntőbe, ahonnan már egyenes kieséses rendszerben zajlik tovább a szeptember 7-ig tartó világbajnokság.
RÖPLABDA
NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, THAIFÖLD
Csoportkör, 1. forduló
A-csoport:
Hollandia–Svédország 3:2 (–25, 11, 21, –21, 9)
Thaiföld–Egyiptom 3:1 (15, –23, 15, 11)
B-csoport:
Belgium–Kuba 3:0 (23, 14, 11)
Olaszország–Szlovákia 3:0 (20, 14, 15)
C-csoport:
Franciaország–Puerto Rico 3:1 (22, 18, –21, 14)
Brazília–Görögország 3:0 (18, 16, 16)
D-csoport:
Argentína–Csehország 3:1 (–18, 23, 17, 24)
Egyesült Államok–Szlovénia 3:1 (23, –17, 22, 14)