Röplabda: megvan a magyar szövetség új elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.18. 17:53
Kovács Ferenc lett a Magyar Röplabdaszövetség új elnöke.

Nyíregyháza fideszes polgármesterét a szervezet pénteki tisztújító közgyűlésén 65 tagból 62-en választották meg a posztra.

Kovács Ferencnek nem volt ellenfele, miután egyetlen korábbi kihívója, Vass Zoltán két napja visszalépett.

A következő öt évre megválasztott új elnök beszédében hangsúlyozta, hogy a sportág számára nagy lehetőség a jövő hétvégén kezdődő Európa-bajnokságra készülő női válogatott sikere, mint mondta: az együttes Európa-liga győzelmét „meg kell lovagolni”.

Hozzátette: szeretné elérni, hogy a sportág jelenlegi állami támogatása megduplázódjon, illetve a tervek között szerepel egy röplabda-specifikus sportcsarnok felépítése is.

Július 24-e óta Ludvig Zsolt irányította a szövetséget megbízott elnökként. A május 16-i közgyűlést követően ugyanis a tizenegy tagú elnökségből heten lemondtak. Ezzel a testület határozatképtelenné vált, majd a július 7-i rendkívüli közgyűlésen a tagság a korábbi elnök és a másik három elnökségi tag visszahívása mellett voksolt.

A korábbi főtitkár, Ludvig Zsolt már megválasztása előtt jelezte, hogy csak ideiglenesen, hatvan napra vállalja a tisztséget.

Legfrissebb hírek

Kizárták a bajnokságból a Gödöllő nagy múltú felnőtt női röplabdacsapatát

Röplabda
2025.02.04. 16:07

Videó: ütős lett a röpisek karácsonyi kisfilmje

Röplabda
2024.12.24. 15:02

Továbbra is Vatai Gabriella az MRSZ elnöke

Röplabda
2024.12.16. 21:23

Röplabda tisztújító küldöttgyűlés: három a magyar igazság?

Röplabda
2024.12.16. 13:59

A Magyar Röplabdaszövetség vezetősége újraválasztatná magát

Röplabda
2024.11.23. 20:25

A bíróság felfüggesztette az MRSZ vezetését

Röplabda
2024.11.13. 07:16

Közel 150-en vettek részt a III. Békéscsabai Nemzetközi Sporttudományos Konferencián

Röplabda
2024.09.06. 21:10

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13
Ezek is érdekelhetik