Röpi Eb: „Úgy lehet esélyünk, ha felszabadultan játszunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.30. 16:43
Innentől kezdve már minden perc, edzés, meccs, labdamenet és pont hab egy hatalmas tortán: a magyar női röplabda-válogatott az Azerbajdzsán elleni győzelemmel továbbjutott csoportjából az Európa-bajnokságon, és ma 17.30-tól (tv: Sport2) a nyolc közé jutásért lép pályára Németország ellen.

– Könnyen jött álom a szemére az Azerbajdzsán elleni hétfői győzelem után?
– Nem – válaszolta Tálas Zsuzsanna, a válogatott feladója a Nemzeti Sportnak. – Amúgy is olyan típus vagyok, aki sokáig gondolkozik a történteken. A meccs után most is járt az agyam. Mi játszottunk korábban, és utána megnéztük a Belgium–Törökország mérkőzést is, ami szintén hatalmas élmény volt. Így könnyebben ment a pihenés, de nehezen aludtam el most is.

– Min szokott gondolkozni?
– A játékon, a pontokon, hogy melyik helyzetben mi történt. Előjönnek a hibák, hogy hú, ezt nem így kellett volna, vagy az éppen milyen jó döntés volt, és megtartom későbbre is. De igazából még hétfő este sem hittem el, hogy továbbjutottunk.

– Parádésan játszott, a posztján kimagaslónak számító tíz pontot ért el!
– Utólag mondták, hogy sikerült tíz pontot szereznem, a meccs közben nem tűnt fel. Benne van a játékomban, hogy néha nem feladom, hanem átteszem a labdát, edzéseken tudatosan készülünk arra, hogy kihasználjuk a balkezességemet. Örülök, hogy jól ment, s különösen annak, hogy elértük a célunkat: az azeriek ellen mindenki maximális teljesítményt nyújtott. Ha ezt a teljesítményt több meccsen tudjuk nyújtani, bármire képesek lehetünk.

– Ezek szerint reális, hogy itt tart a csapat?
– Igen.

– A németek ellen mire számít?
– Ajándékmeccs lesz az nekünk. Örömjátékot kell nyújtanunk, és mindent ki kell adnunk magunkból. Nem szabad görcsölnünk, mert az csak visszavet minket. Ellenfelünk a világelithez tartozik, csak úgy lehet esélyünk, ha felszabadultan játszunk. – Könnyen jött álom a szemére az Azerbajdzsán elleni hétfői győzelem után?
– Nem – válaszolta Tálas Zsuzsanna, a válogatott feladója a Nemzeti Sportnak. – Amúgy is olyan típus vagyok, aki sokáig gondolkozik a történteken. A meccs után most is járt az agyam. Mi játszottunk korábban, és utána megnéztük a Belgium–Törökország mérkőzést is, ami szintén hatalmas élmény volt. Így könnyebben ment a pihenés, de nehezen aludtam el most is.

– Min szokott gondolkozni?
– A játékon, a pontokon, hogy melyik helyzetben mi történt. Előjönnek a hibák, hogy hú, ezt nem így kellett volna, vagy az éppen milyen jó döntés volt, és megtartom későbbre is. De igazából még hétfő este sem hittem el, hogy továbbjutottunk.

– Parádésan játszott, a posztján kimagaslónak számító tíz pontot ért el!
– Utólag mondták, hogy sikerült tíz pontot szereznem, a meccs közben nem tűnt fel. Benne van a játékomban, hogy néha nem feladom, hanem átteszem a labdát, edzéseken tudatosan készülünk arra, hogy kihasználjuk a balkezességemet. Örülök, hogy jól ment, s különösen annak, hogy elértük a célunkat: az azeriek ellen mindenki maximális teljesítményt nyújtott. Ha ezt a teljesítményt több meccsen tudjuk nyújtani, bármire képesek lehetünk.

– Ezek szerint reális, hogy itt tart a csapat?
– Igen.

– A németek ellen mire számít?
– Ajándékmeccs lesz az nekünk. Örömjátékot kell nyújtanunk, és mindent ki kell adnunk magunkból. Nem szabad görcsölnünk, mert az csak visszavet minket. Ellenfelünk a világelithez tartozik, csak úgy lehet esélyünk, ha felszabadultan játszunk.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
2025.08.22. 17:25
Ezek is érdekelhetik