Röplabda: másodikak az U21-es fiúk és az U18-as lányok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.11. 20:25
Egyaránt második helyen végzett U21-es férfi válogatottunk a nyíregyházi világbajnoki selejtezőn, és leány U18-as csapatunk is Törökországban, Eb-selejtező csoportjában.

A fiúk Grúzia és Görögország legyőzése után ki-ki mérkőzést játszottak a franciákkal a világbajnokságra való kijutásért, de végül 3:0-ra alulmaradtak.


A lányok a nyitómérkőzésükön kikaptak Romániától, de a második napon keleti szomszédaink alulmaradtak Grúziával szemben, a mieink pedig pontot szereztek a házigazda törökök ellen. Mivel a hazaiak Romániát is legyőzték, így egy grúzok elleni siker a mieink második helyét jelentette. A csapat ezt teljesítette is, ám sajnos ez is kevés volt a továbbjutáshoz, mivel csak a három legjobb csoportmásodik került ki az Eb-re. Kár volt a nyitónapi vereségért, mert a románok elleni siker Eb-szereplést is ért volna.

Az U19-es fiúk már szombaton befejezték szereplésüket Oroszországban. Ők előbb Hollandiától kaptak ki 3:2-re, majd a hazaiaktól 3:0-ra, Grúziát azonban legyőzték, s így végül az Eb-selejtezőcsoport harmadik helyén zártak négy ponttal.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
2025.08.19. 13:52
Ezek is érdekelhetik