Paralimpia 2016: megérkezett a magyar küldöttség újabb része

Vágólapra másolva!
2016.09.04. 16:03
Helyi idő szerint szombaton éjszaka megérkezett Rio de Janeiróba, a szerdán kezdődő paralimpiára a magyar küldöttség második része.

A versenyzők, edzők és vezetők csoportja párizsi átszállással repült Budapestről a brazíliai nagyvárosba. Szerencsi Éva, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt mondta, a Budapest Airportnak és a francia fővárosban a konzuli szolgálatnak köszönhetően zökkenőmentes volt az útjuk, mindkét helyszínen megkapták a megfelelő segítséget.

A mostani csoporttal érkezett Rióba az atléta Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska és Keresztesi Erika, az erőemelő Sztanó György és Mezei Katalin, a kerekesszékes teniszező Németh Roland, a triatlonos Boronkay Péter és a két sportlövő, Dávid Krisztina és Gurisatti Gyula.

Az MPB tájékoztatása alapján a csapat fogadása kifogástalan volt, a versenyzőket rögtön a faluba szállították, ahol elfoglalhatták szállásukat. A magyar küldöttség első része már pénteken megérkezett a paralimpiára, s egyelőre a tapasztalatok jók.

„Jól érzik magukat, az ellátásra sincs panasz, edzenek, készülnek" – fogalmazott Szerencsi Éva.

A 43 fős magyar versenyzői csapat, és az összesen több mint 80 fős delegáció utolsó tagjai kedden kelnek útra Rio de Janeiróba.

Legfrissebb hírek

Urr Anita maradt az Európai Paralimpiai Bizottság elnökségében

Egyéb egyéni
2025.08.31. 09:28

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
2025.08.01. 21:34

NS-élménybeszámoló: Ekler Luca elvarázsolta az iskolásokat

Atlétika
2025.03.19. 19:30

Novák Károly Eduárd lett a Román Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.14. 20:49

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31

Újabb négy évig Szabó László az MPB elnöke

Egyéb egyéni
2024.11.15. 17:33
Ezek is érdekelhetik