Paralimpia 2016: a játékok után visszavonul Sors Tamás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 11:06
A szerdán kezdődő riói nyári paralimpia után visszavonul Sors Tamás, az S9-es sérültségi kategóriában 100 méter pillangón Pekingben és Londonban is aranyérmes úszó.

Sors Tamásnak a riói a harmadik paralimpiája. Az előző kettőn aranyérmes lett 100 méter pillangón, és ezúttal is ez a fő száma.

A versenyeket elmondása szerint jókedvűen és felszabadultan váró paralimpiai sportoló úgy fogalmazott: „Az oroszok kizárása miatt egy nagy riválisom nem indulhat kétszáz méter vegyesen, de nem gondolkozom az eredményeken. Természetesen szeretnék jól szerepelni, ám nem akarok ezen rágódni, és nem is rágódom”.

„Ez az utolsó nagy versenyem, Rio után befejezem. Úgy érzem, sikerült a maximumot kihoznom magamból. Ha Rióban is nyerek érmeket, a csúcson hagyom abba, míg ha nem lesz érmem, az egy jelzés, hogy ideje befejeznem” – fogalmazott a sportoló a Népszava szerdai számában megjelent interjújában.

Legfrissebb hírek

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31

Újabb négy úszó vált halhatatlanná

Úszás
2024.12.16. 21:57

Újabb négy évig Szabó László az MPB elnöke

Egyéb egyéni
2024.11.15. 17:33

38 évesen hunyt el a párizsi paralimpián két érmet szerző vívó, Michal Dabrowski

Egyéb egyéni
2024.11.15. 13:21

Szekeres Pál szerint komoly bizalmat és elismerést kaptak

Egyéb egyéni
2024.11.13. 10:25

A kenuzást is kipróbálja a paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál

Kajak-kenu
2024.10.30. 15:51
Ezek is érdekelhetik