– Címvédő és zászlóvivő. Nem elég egy teher?
– Szó mi szó, nagyot fordult velem a világ, amikor június végén megkaptam a felkérést, hogy vigyem én a magyar zászlót a megnyitón – amelyre egyébként az előzetes tervek szerint nem is mentem volna el, hiszen nem akartam, hogy bármi is sokat kivegyen belőlem a verseny előtt. De ez hatalmas megtiszteltetés, pályafutásom egyik legnagyobb elismerése, egyértelmű volt, hogy elvállalom.
– Viszont a statisztika azt mutatja, hogy a zászlóvivők nemigen szoktak tündökölni az adott olimpián...
– Ez a statisztika engem egyáltalán nem érdekel, és óva intenék mindenkit attól, hogy féltsen emiatt! Sőt, a zászlóvivői feladatomat megpróbáljuk használni is a felkészülésem során, hiszen a sportpszichológusom felveszi a megnyitót, a felvételt pedig elküldi nekem Rióba, ahol én majd többször is visszanézhetem azt, és a megtiszteltetés, az átélt élmények pedig pozitívan befolyásolhatják a szereplésemet.
– Honnan jött az ötlet, hogy a sportszeretőket felhívja arra, legyenek ők is zászlóvivők?
– Szerettem volna kicsit közelebb vinni a szurkolókat az olimpiához, s azt gondoltam, hogy egy zászlós képpel bárki megmutathatja magát az országnak – a kampány rendkívül sikeres lett, rengeteg fotót és videót küldtek a szurkolók. Számomra ez azt mutatja, hogy a magyar emberek szeretik a sportot és az olimpiát.
– Az, hogy mégis ott lesz a megnyitón, hogy órákat tölt el majd az ünnepségen, változtatott valamit a felkészülés hajráján?
– Nem, valójában nem. Az eredeti tervek szerint is szerdán utaztam volna el Rióba, mert így bőven lesz időm akklimatizálódni. Tény és való, a megnyitó időigényes elfoglaltság, viszont aznap délelőtt tudok edzeni, másnap pedig regenerálódni.
A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!