Rio 2016: razzia a jegyüzérkedéssel vádolt ír sportdiplomatáknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 19:17
Útleveleket, számítógépeket, mobiltelefonokat és belépőket foglalt le a brazil rendőrség az Ír Olimpiai Tanács jegyüzérkedéssel gyanúsított három tagjának riói szállásán, illetve irodájában.

Az Irish Times című lap értesülése szerint kedden mindhármukat kihallgatják. A fővádlott, Pat Hickey már szerdán lemondott a nemzetközi olimpiai mozgalomban betöltött minden tisztségéről, így az Ír Olimpiai Tanács és az Európai Olimpiai Bizottság elnöki posztjáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsági tagságáról, valamint a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének alelnöki posztjáról.

A 71 esztendős Hickeyt előbb előállították, majd rosszul lett, ezért kórházba kellett szállítani. Amikor egészségi állapota megengedte, előzetes letartóztatásba került.

A rendőrség megerősítette, hogy Hickeyre nézve terhelő e-mailek birtokába jutott. Ezek szerint a sportdiplomata két olyan céggel is kapcsolatban állt, amelyek jegyüzérkedéssel hozhatók összefüggésbe.

A botrány kapcsán korábban két embert letartóztattak Rióban, négy továbbinak pedig elrendelték a letartóztatását, mivel nem tartózkodnak Brazíliában. Öten - köztük a szintén ír James Mallon – a THG Sports elnevezésû brit cég vezetõi, a hatodik pedig tolmácsként dolgozott. A gyanúsítottak részt vettek mintegy ezer belépő túlárazásában, amelyek értékesítéséből 10 millió realos (868.8 millió forint) haszonra tehettek volna szert, miközben a cég nem volt jogosult az olimpiai jegyek forgalmazására. Mallon a múlt héten tagadta a vádakat. A cég vezérigazgatóját, James Sintont két évvel ezelőtt a brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyértékesítésével kapcsolatos bűncselekmények miatt tartóztatták le.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik