Rio 2016: pfujolták a világcsúcstartót, a végén ő kért bocsánatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 20:18
Nehéz helyzetben versenyzett Renaud Lavillenie a riói olimpián. A rúdugrás világcsúcstartójának meg kellett vívnia a brazil közönséggel is, mivel Thiago Braz da Silva, a hazaiak kedvence is indult. A francia nem jött ki jól a helyzetből.

Thiago Braz da Silva remekül versenyzett, a közönség pedig mindent megtett, hogy ne az esélyes Lavillenie nyerjen. A francia kísérletei során a hazai közönség végig pfujolt, mindent bevetett, hogy zavarja a világcsúcstartót. A nézők viselkedése eredménnyel járt: a brazil szerezte meg az aranyérmet.

Lavillenie később az 1936-os olimpiához hasonlította a hangulatot. „Az 1936-os olimpián a tömeg Jessie Owens ellen volt. Azóta nem láttunk ilyesmit. El kell fogadnunk a helyzetet.”

A berlini játékokat a náci Németország rendezte, ezért volt nagyon súlyos a kijelentése. A francia rúdugró rájött, hogy nem volt szerencsés a hasonlata, ezért bocsánatot kért.

„Igazán sajnálom, rossz hasonlatot tettem. Hirtelen, az események hatása alatt mondtam ezt. Mindenkitől elnézést kérek.”

Lavillenie elsírta magát a dobogón – második lett – ugyanakkor Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke megjegyezte: „A közönség viselkedése sokkoló volt. Ez elfogadhatatlan az olimpiákon.”

Lavillenie elsírta magát a dobogón (a videóban elöl)

Legfrissebb hírek

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik