Rio 2016: „Otthagytam a családot, hogy legalább középdöntős legyek”

Vágólapra másolva!
2016.08.11. 18:57
Takács Krisztián nem jutott elődöntőbe 50 méter gyorson a riói olimpián. A magyar úszó két századdal lemaradt a 16., még elődöntőt érő időtől – a 17. lett. A versenyt követően a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalának értékelt.

„Nem tudom, mit vétettem, amiért sohasem kegyeltek a századmásodpercek... – idézi Takács Krisztián szavait az úszószövetség Facebook-oldala. – Úgy éreztem, kifejezetten jó úszás volt, amikor visszanéztem, azt vártam, hogy 21-gyel kezdődjön az idő. A végén elég puhán értem be, nem tudtam azonnal erősen érinteni a panelt, meglehet, emiatt nem sikerült...”Takács Krisztián szavait az úszószövetség Facebook-oldala. – Úgy éreztem, kifejezetten jó úszás volt, amikor visszanéztem, azt vártam, hogy 21-gyel kezdődjön az idő. A végén elég puhán értem be, nem tudtam azonnal erősen érinteni a panelt, meglehet, emiatt nem sikerült...”

„Nem egyszerű ezt megemészteni, de majd valahogy ezt is lerendezem magamban. Csak délután mindig jobban megy, ha már megvan az első hossz... Négy évet tettem bele ebbe, vagy mondjam, hogy huszonegyet? Elköltöztem Győrbe, ami jó volt a környezetváltás miatt, az újabb esély kihasználása érdekében, viszont ez lemondással is járt, hiszen otthagytam családot, barátnőt annak érdekében, hogy itt ma legalább középdöntős legyek.

„És ha lógtam volna akár fél órát a felkészülés során, akkor nyilván szemrehányást tudnék tenni magamnak, hogy ha az nincs, akkor ma ez a két század megvan. De tényleg végigcsináltam mindent becsülettel, hosszú idő után nem voltam sem sérült, sem beteg, nem feküdtem egy hetet az ágyban, mint a múltban, amikor lemegy rólad három kiló izom, és kezdheted az újjáépítést. És akkor itt vagy, és csak állsz, és nézed, hogy két századon múlt az egész.”

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik