Rio 2016: még mindig kétséges Nadal olimpiai indulása

Vágólapra másolva!
2016.08.01. 17:26
Rafael Nadal egészségi állapota miatt még mindig nem biztos abban, hogy képviselni tudja Spanyolországot a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.

A 2008-as, pekingi ötkarikás játékokon egyesben győztes teniszező csuklója májusban a Roland Garroson sérült meg, emiatt a wimbledoni tornát is kihagyta.

„Nem leszek a legjobb formában. Két hónapja nem versenyeztem és edzeni sem tudtam sokat – mondta a 2012-es, londoni olimpiát térdsérülés miatt kihagyó Nadal, miután megérkezett vasárnap Brazíliába. – Néhány napig itt, az olimpia helyszínén edzek, utána meglátom, mi a legjobb döntés számomra és a csapat számára.”

A világranglista ötödik helyén álló Nadal viszi majd a spanyol zászlót a megnyitón.

Rióban térdsérülése miatt nem lesz ott a svájci Roger Federer és a wimbledoni döntős kanadai Milos Raonic. Utóbbi a zikavírus miatti veszélyekkel indokolta visszalépését.

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik