Rio 2016: Baja díszpolgára lehet Hosszú Katinka

Vágólapra másolva!
2016.08.10. 18:13
Baja Város Díszpolgára címre terjeszti fel Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszót Fercsák Róbert (Fidesz-KDNP) polgármester és Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője – olvasható a város honlapján.

A felterjesztést sajtótájékoztatón jelentették be, ahol Fercsák Róbert polgármester úgy fogalmazott, a város egy emberként áll Hosszú Katinka mellett és szurkol érte. A jelölés gesztusával örömüket fejezik ki eddigi eredményeiért, és biztatásukat a további sikeres szerepléshez – tette hozzá.

Zsigó Róbert államtitkár azt mondta: az önkormányzat és a városvezetés a díjra jelöléssel a bajaiak háláját és nagyrabecsülését tolmácsolja a riói nyári olimpiai játékokon már három számban fényesen diadalmaskodó, három aranyérmet szerző Hosszú Katinkának.

Minden magyar büszke lehet Katinka teljesítményére, mi, bajaiak azonban különösen büszkék vagyunk - hangzott el. A kitüntető címek és díjak odaítéléséről egy következő ülésen dönt a bajai képviselő testület, az átadást pedig hagyományosan a decemberi ünnepi közgyűlés keretében tartják meg.

A 27 éves Hosszú Katinka 2000 óta az első női úszó, aki három egyéni aranyérmet nyert, ráadásul beállította Egerszegi Krisztina magyar rekordját az egy olimpián szerzett úszó aranyérmek tekintetében. A 200 és 400 méter vegyes, valamint a 100 méter hát megnyerésével Hosszú lett a riói játékok első triplázója.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik