Bolt az egyetlen ember, aki előtt a brazil közönség is meghajol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 07:42
null
Usain Bolt, aki előtt a brazilok is meghajolnak (Fotók: Reuters)
A közönség épp csak táblát nem rak ki: „Mi csak Usain Boltra jöttünk”, de azért becsülettel végigszurkolja az esti programot, az amerikai Crouser súlylökő olimpiai rekordjánál még tombol is kicsikét. Azért így is olyan a hangulat, mint amikor a fő fellépő előtt végig kell nézni három előzenekart, amelyből kettő annyira nem is jó.

Elered az eső, a 400 gátasok már nedves pályán futnak, pont rosszkor terítette be az Olimpiai Stadiont. Show ettől függetlenül lesz. Már csak azért is, mert Usain Bolt fut.

Ez pedig már a 100 előfutamaiban is show volt. Dobog a lábával az egész stadion, „Bolt, Bolt, Bolt, Bolt” – skandálják, pedig a brazil közönség és a más színekben versenyző olimpikonok kapcsolata általában udvarias tapsra, néha pedig füttykoncertre korlátozódik. Azért egyvalaki ezt is felülírja.

Bolt más. Bolt több. Bolt nagyobb. Bolt akkora sztár, mint senki az olimpián. Michael Phelpset mindig üdvrivalgás fogadta, de minden idők legeredményesebb olimpikonjának bemutatásánál nem kapták szét a szurkolók az uszodát. Amikor a jamaicai sztárfutót bemutatják, akkor viszont…

…talpon mindenki és őrjöng. Bolt lazán besétál a rajtgéphez, V-jeleket mutat, a közönség delíriumban, a szupersztár kiintett nekik. A többiek statisztának tűnnek mellette, pedig a világ legjobb kétszázasai.

Bolt és a többiek
Bolt és a többiek

Persze simán nyer, 19.78, úgy is, hogy a döntő előtt nem sokkal leszakadt az ég a stadion felett. Pózolás, zászlózás, szelfizés a drukkerekkel, a jamaicaiak elkezdik skandálni a nevét, átveszi mindenki, zeng az Olimpiai Stadion, „Usain Bolt, Usain Bolt”. Külföldi sportolót így még nem tisztelt meg a brazil tömeg.

Rajonganak Boltért
Rajonganak Boltért

A vegyes zónába alig lehet bejutni, a liftnél kígyózik a sor, a lépcsőházban mozdulni sem lehet, az interjúterület keringető „karámjánál” lógnak a sajtósok, s várnak. Hátha kijön, hátha megáll, hátha nyilatkozik. A zóna bejáratánál figyelmeztető tábla: videózni tilos.

Ennek az olimpiának vannak csodálatos sportolói, vannak csillagai, de szupersztárja tényleg csak egy. Egy jamaicai villámember, aki mosolyogva nyerte meg már a nyolcadik olimpiai aranyát.

Bolt, a szupersztár
Bolt, a szupersztár

Annyira jó, hogy még a brazil közönség is elismeri.

Pedig ez az eddig tapasztaltak alapján igazán nagy szó.

Legfrissebb hírek

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
40 perce

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik