Rio 2016: minden idők egyik legproblémásabb olimpiáját tartják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 14:16
Szabados Gábor sportközgazdász szerint a bojkottált moszkvai és Los Angeles-i ötkarikás játékok után minden idők legproblémásabb olimpiáját tartják Rio de Janeiróban augusztus 5-étõl.

Szabados Gábor az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azt mondta, hogy bár a brazilok a terrorfenyegetettségről és az orosz küldöttség esetleges kizárásáról nem tehetnek, minden egyéb tényezőről, így az egészségügyi problémákról, valamint a politikai és gazdasági válságról igen.

Mindez súlyos figyelmeztetést jelent, és felveti azt a kérdést, hogy jó döntés volt-e Rio de Janeirót választani az ötkarikás játékok helyszínéül. Brazíliának kell bizonyítania, hogy igen, erre azonban már kevés ideje maradt – tette hozzá.

Szabados Gábor arról is beszélt, hogy egy olimpia esetében a befektetett erőforrások nem azonnal térülnek meg. Bár mintegy félmillió turistát várnak Rióba, az ő költéseiktől önmagában nem válik kifizetődővé az ötkarikás játékok megszervezése.

A helyiek leginkább az olimpiához kapcsolódó infrastrukturális beruházásokból tudnak profitálni, Brazíliában azonban komoly problémát jelent, hogy ezeket nem tudták maradéktalanul megvalósítani, pedig így lett volna igazán hasznos a rendezvény az embereknek – hangsúlyozta.

 

Legfrissebb hírek

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
1 perce

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik