Rio 2016: hivatalosan is megnyílt az olimpiai falu

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 15:41
Hivatalosan is megnyílt a Rio de Janeiró-i olimpiai falu vasárnap, az ötkarikás játékok nyitóünnepsége előtt 12 nappal.

Az első sportolói küldöttségek már szombaton megérkeztek, és kihelyezték zászlóikat az épületük oldalára. Vasárnap már szlovén, dán, kanadai, brit, portugál, finn, svéd és kínai lobogót is lehetett látni. A magyar „derékhad” szombaton indul el Brazíliába.

Az olimpiai faluban körülbelül 10 500 sportoló és 7000 fős személyzet tartózkodik majd.

A 31 épületből álló komplexumban tenisz- és futballpályák, medencék, szökőkutak is vannak, továbbá rengeteg zöldterület. Az étkezőhelyiség akkora, hogy három labdarúgópálya is elférne benne, itt a tervek szerint naponta 70 ezer adag ételt szolgálnak fel. A rengeteg piszkos tányér közül egyet sem kell majd elmosogatni, ugyanis kukoricából és cukornádból készültek, vagyis lebomlanak.

A szervezők szerint 10 160 szoba, 18 ezer ágy, hét mosoda, egy klinika és egy nagy tornaterem is található a létesítmény területén.

A milliárdos ingatlanfejlesztő, Carlos Carvalho vállalkozott arra, hogy az olimpia után értékesítse az apartmanokat. A cége nem hajlandó elárulni, eddig mennyi talált gazdára, de a brazil sajtó értesülései szerint a 3604 lakásnak még csak 6-10 százalékát adták el. Carvalho korábban azt mondta, az egész beruházás 1.5 milliárd dollárba kerül, amely tartalmazza a földvásárlás, az építkezés és egyéb fejlesztések költségeit is.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik