Rio 2016: 4 nap alatt 12 millióan láthatták – ön kiszúrja a magyar olimpikonokat?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 13:10
Már a megjelenést követő negyedik napon átlépte a 12 milliós megtekintést Katy Perry Rise című dalához készített videoklip a YouTube-on. A dal és a klip kimondottan a riói olimpia elé készült és egy részében a korábbi játékok emlékezetes momentumait idézi fel. Ha szemfüles, két magyart is kiszúrhat, de szólunk előre, résen kell lenni.

Megtalálta? Nem? A megfejtés:

Először férfi 110 méteres gátfutónkat, Baji Balázst lehet felfedezni (1:37-nél), ahogy a londoni olimpián a nagy visszatérésre készülő, de már az első gáton sem átjutó kínai Liu Hsziang mellett fut. A magyar atléta a futam után magasba emelte Liu Hsziang karját, amiért később Fair Play-díjat vehetett át.

Női cselgáncsozónk, Csernoviczki Éva is látható a klipben (2:11-nél), pontosabban az öröme, amikor bronzérmet nyert a 2012-es játékokon.

Ahogyan a dzsúdós fogalmazott, „életem eddigi legszebb pillanata.”

Reméljük, a hangsúly az eddig szón van, és Rióban még a bronzéremnél is szebbet küzdhet ki magának a háromszoros Európa-bajnok – aki éremesélyesként utazik Brazíliába.

„Azért a dzsúdóban ez nem annyira egyértelmű – kezdte óvatosan a Nemzeti Sportnak Csernoviczki Éva. – Mivel a ranglistán a legjobb nyolc között vagyok, kiemelt leszek, és mindenképp szeretnék is bejutni a nyolc közé. Ha előtte kikapsz, kiestél, onnantól viszont jön a még nehezebb része a dolognak. Ami a videoklipet illeti, nem én találtam meg, többen írtak nekem, hogy benne vagyok, s egyébként van egy-két száma Katy Perrynek, amit szeretek.”

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Gátszakadás előtt – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.09. 01:10
Ezek is érdekelhetik