Rio 2016: indulhatnak az olimpián a profi bokszolók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 12:20
A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) szerdán megszavazta a profik szereplését a riói olimpián, melyre a félprofik júliusi kvalifikációs viadalán szerezhetnek kvótát.


A szövetség tagjai Lausanne-ban voksoltak, s a 88 szavazóból 84-en támogatták a javaslatot.
A szövetség tagjai Lausanne-ban voksoltak, s a 88 szavazóból 84-en támogatták a javaslatot.

Vu Csing Kuónak, az AIBA elnökének már régóta célja a profi világ „meghódítása”, ennek érdekében tett lépés volt még a londoni játékok előtt két évvel a WSB, majd később az APB nevű félprofi sorozatok létrehozása.

A 2012-es olimpián már WSB-s öklözők is szerepelhettek, majd három éve az elnök bejelentette, szeretné, ha Rióban az igazi profik is versenyezhetnének.

Ennek ellenére az AIBA sokáig nem tett érdemi lépést az ügyben, csak idén februárban fogadta el előzetesen a javaslatot, most pedig megerősítette azt. Az eredeti kiírás szerint a WSB-ben és APB-ben érdekelt versenyzőknek májusban lett volna az utolsó kvalifikációs viadaluk. Az AIBA viszont áprilisban jelezte, hogy ezt a versenyt csak júliusban rendezik meg, most pedig az is kiderült, hogy Venezuela lesz a házigazdája. A tornán 26 riói hely talál majd gazdára.

Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke részt vett a lausanne-i szavazáson, amelyet követően az MTI-nek elmondta, hogy örül a döntésnek.

„Mindig is annak a pártján voltam, hogy közelednie kell az amatőr és a profi ökölvívásnak, s ne legyenek merev határok a kettő között. Ez pozitív határozat, jót tesz az amatőr boksz népszerűsítésének” – hangsúlyozta Csötönyi Sándor, hozzátéve, hogy a profik felé nyitás az amatőrökkel szemben nem a legigazságosabb, mert a profik és félprofik az olimpiai helyeket tőlük veszik el, mégis összességében szükség volt rá.

Arról a magyar elnök még nem tudott nyilatkozni, hogy júliusban lesznek-e magyar profik a kvótaszerző versenyen, mint mondta, erről egyelőre nem egyeztetett az érintettekkel, ráadásul a részletes tájékoztatást még csak ma este kapják majd meg a júliusi versenyről.

Az AIBA profikkal kapcsolatos terveit sokan kritizálták korábban, az egyik legnagyobb profi szövetség, a Boksz Világtanács (WBC) elnöke egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, az AIBA ezzel „elérte mélypontját”, mert fogalma sincs arról, mit jelent és mit képvisel valójában az ökölvívás.

Vladimir Klicsko, az 1996-os olimpia bajnoka, korábbi nehézsúlyú profi világbajnok ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy ha valóban megtehetné, 39 éves kora ellenére szívesen részt venne a riói olimpián.

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
Tegnap, 20:07

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03
Ezek is érdekelhetik