Rio 2016: bravúr a javából, magyarnak ez még nem sikerült

Vágólapra másolva!
2016.05.23. 20:11
Neszmélyi Emil ügyvéd, a Magyar Olimpiai Bizottság Etikai és Jogi Bizottságának tagja, a Sportjus főtitkára, 2016. május 20-án, magyar idő szerint hajnal négy órakor felért a Mount Everest csúcsára, egyúttal onnan kívánt sok sikert a riói olimpiára készülő magyar csapatnak – írta a mob.hu.

Az amúgy is embert próbáló teljesítmény értékét jelentősen emeli, hogy mindezt a nemzetközi hegymászó szakma által is nehezebbnek és technikásabbnak tartott északi – tibeti – útvonalon érte el, ami eddig más magyar állampolgárnak nem sikerült.

Összességében ő a negyedik magyar állampolgár, aki önerőből elérte a világ legmagasabb pontját, a további három eredményes magyar mászónak korábban ez a déli – nepáli – útvonalon sikerült.

Összességében ő a negyedik magyar állampolgár, aki önerőből elérte a világ legmagasabb pontját, a további három eredményes magyar mászónak korábban ez a déli – nepáli – útvonalon sikerült.

Forrás: mob.hu
Forrás: mob.hu

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Csupasport
2025.09.27. 15:43

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00

Fantomolimpia a háború árnyékában

Népsport
2025.09.16. 08:23

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
2025.09.14. 17:07
Ezek is érdekelhetik