Sorozatban harmadszor győzött hazai pályán Sébastien Loeb

Vágólapra másolva!
2007.10.14. 14:52
A címvédő és a korábbi kétszeres győztes Sébastien Loeb (Citroën C4 WRC) győzelmével zárult az 51. Korzika-rali. A hazai klasszis mögött a második helyen végzett a finn Marcus Grönholm (Ford Focus WRC), akinek előnye bár csökkent, továbbra is vezet a világbajnoki pontversenyben. Sébastien Loeb harmadik hazai sikere pályafutása harmincötödik diadalát jelentette.
Sébastien Loeb
Sébastien Loeb
Sébastien Loeb
Sébastien Loeb

2007-ben is a hazai Sébastien Loeb bizonyult a leggyorsabbnak a Korzika-ralin. Az aszfaltos futamot harmadszorra nyerte meg a regnáló világbajnok. Ez volt idei hetedik győzelme, pályafutása során pedig a harmincötödik.

Marcus Grönholm számára kiváló eredményt jelent a második hely, hiszen mint tudjuk, ő aszfalton kevésbé versenyképes Loebbel. Az ezüstérmének hála azonban csak két ponttal csökkent az előnye, így még mindig vezet négy ponttal a világbajnoki összetettben.

Harmadikként zárt a spanyol Daniel Sordo, akinek végül nem kellett Francois Duval miatt aggódnia: a belga versenyző a harmadik nap elején feladni kényszerült a futamot, a Xsara WRC ugyanis váltóhiba miatt tönkrement.

Így negyedik lett a finn Jari-Matti Latvala, míg mögötte ötödik a 2003-as világbajnok Petter Solberg, aki ezen a versenyen nem bírt a Focus WRC-vel versenyző Latvalával.

A Suzukinál nem úgy sikerült a bemutatkozás, ahogyan azt várták, hiszen a viadalból teszt lett a csapat számára. Legközelebb az SX4 WRC a Brit Ralin lesz látható.

Az összetettben csökkent a Ford előnye, azonban már így is szinte biztosnak mondható, hogy idén is az övék lesz a konstruktőri cím.

Sébastien Loeb négy ponttal lemaradva üldözi Marcus Grönholmot, amikor két murvás, és egy aszfaltos futam van hátra az idényből. Óriási csata várható a szezon hátralévő részében.

A mezőny legközelebb Japánba látogat, október 26-28. között. A Japán Ralin Loeb és Grönholm is aratott már korábban diadalt.

HARANGI LÁSZLÓ

51. KORZIKA-RALI - A VILÁGBAJNOKSÁG 13. FUTAMA: VÉGEREDMÉNY (16 SZAKASZ, 359,32 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLMEZŐNY:

PILÓTÁK
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) 3:28:31,5 óra
2. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) + 23,7 másodperc
3. Daniel Sordo (spanyol, Citroën C4 WRC) + 44,3 másodperc
4. Jari-Matti Latvala (finn, Ford Focus WRC) + 2:30,5 perc
5. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 2:42,1 perc
6. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 3:53,8 perc
7. Jan Kopecky (cseh, Skoda Fabia WRC) + 8:02,9 perc
8. Xavier Pons (spanyol, Subaru Impreza WRC) + 9:34,2 perc
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA:, PILÓTÁK - ÉLCSOPORT:
1. Marcus Grönholm - 104 pont
2. Sébastien Loeb - 100 pont
3. Mikko Hirvonen - 74 pont
4. Daniel Sordo - 45 pont
5. Petter Solberg - 38 pont
6. Chris Atkinson - 29 pont
7. Henning Solberg - 28 pont
8. Jari-Matti Latvala - 24 pont
9. Francois Duval - 12 pont
10. Toni Gardemeister - 10 pont
11. Daniel Carlsson - 9 pont
12. Manfred Stohl - 9 pont
CSAPATOK:
1. Ford - 178 pont
2. Citroën - 147 pont
3. Subaru - 71 pont
4. Stobart Ford - 64 pont
5. OMV Kronos Citroën - 40 pont
6. Munchi’s Ford - 6 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik