Az idei rali-világbajnokságból hat futam van hátra, három aszfaltos, és három murvás. Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) és Sébastien Loeb (Citroën C4 WRC) már nem hibázhatnak, ha magukénak akarják a világbajnoki címet. A vb-elsőségért óriási csata várható a visszavonulását fontolgató Grönholm, és a címvédő Loeb között. A Ford csapatának tavaly itt, Új-Zélandon sikerült konstruktőri címet szereznie, több mint 20 év után.


Sébastien Loeb Németországban szerzett győzelme a francia raliversenyzők 100. diadalát jelentette a világbajnokságban.
Ezt összesen tizenheten érték el, azonban az örökranglista élén a finn pilóták állnak: tizenhárom versenyzőjük eddig 146 győzelmet szerzett.
Marcus Grönholm a második hely megszerzése helyett a Német Rali utolsó szakaszán hibázott, és csak a negyedik lett. A problémát egy pályára tévedő tehén jelentette, amelyet bár Grönholm kikerült, utána nem tudott koncentrálni, és hibázott.
Elmondása szerint ez még elszántabbá tette: idén már nem engedhet meg magának több hibát, és az Új-Zéland-ralit mindenképpen meg akarja nyerni.
A pilóták által nagyon kedvelt, klasszikus murvás viadal megnyerésére valóban jó esélye van a kétszeres világbajnoknak, hiszen tavaly, 2003-ban, 2002-ben, és 2000-ben is győzött már itt.
Nem lesz azonban könnyű dolga, hiszen a címvédő Loeb 2005-ben, a 2003-as világbajnok Petter Solberg (Subaru) pedig 2004-ben aratott diadalt Új-Zélandon.
Grönholm előnye jelenleg 8 pont Loebbel szemben, míg a Ford 41 ponttal előzi meg a Citroën csapatát. Érdekesség, hogy tavaly itt szerezte meg a konstruktőri címet a Ford.
Az Új-Zéland-ralit idén rendezik meg 38. alkalommal, huszonkilencedszer világbajnoki futamként. Az idei verseny 18 szakaszból, és 353,56 versenykilométerből áll.
HARANGI LÁSZLÓ
Legfrissebb hírek

Rali-vb: Sébastien Loeb nyert Monacóban
Egyéb autó-motor
2013.01.19. 22:31

Jordán rali: Loeb megtartotta az előnyét, övé lett a futam
Rali
2010.04.03. 14:45

Argentin-rali: Sébastien Loeb érte el a legjobb időt a nyitányon
Rali
2009.04.24. 20:30

Rali: a visszatérő Grönholm már a héten Walesben tesztel
Rali
2009.03.27. 18:03

Japán rali: Loeb sorozatban ötödször lett világbajnok
Rali
2008.11.02. 14:53

Sébastien Loeb az egyetlen ötszörös világbajnokká vált Japánban
Rali
2008.11.02. 14:53

Rali: Sébastian Loeb tovább halad a címvédés felé
Rali
2008.11.01. 13:32
Ezek is érdekelhetik