Loeb megörökölte az első helyet az új autóval kieső Solbergtől

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2007.03.10. 12:10
A 4. Mexikó-rali első napját követően Sébastien Loeb vezet a versenyben, az új C4-essel. Petter Solberg sokáig vezette a ralit, azonban technikai probléma miatt kiesett, Marcus Grönholm csupán az ötödik. Chris Atkinson üldözi a regnáló világbajnokot.
Sebastien Loeb az újabb futamgyőzelem felé halad Mexikóban
Reuters
Sebastien Loeb az újabb futamgyőzelem felé halad Mexikóban
Sebastien Loeb az újabb futamgyőzelem felé halad Mexikóban
Reuters
Sebastien Loeb az újabb futamgyőzelem felé halad Mexikóban

Remekült kezdte a Subaru a 2007-es Mexikó-ralit. Petter Solberg az első három szakaszt megnyerte, és az ausztrál Chris Atkinson is jó időket autózott. A norvég világbajnok a hatodik etapig végig vezetett, majd az összekötő szakaszon elfolyt az Impreza motorjából az olaj, és Solberg kiesett. A hiba okát nem tudták kideríteni a csapatnál, másik pilótájuknak azonban eddig nem akadt gondja: Atkinson a második.

Majd fél perccel előzi meg az ausztrált a háromszoros világbajnok Sébastien Loeb, aki Solberg kiesésével átvette a vezetést. A francia pilóta eddig hiba nélkül teljesít, és a C4 is remek murván. Csapattársa, a spanyol Daniel Sordo negyedik, kevéssel lemaradva Atkinsontól.

A harmadik hely jelenleg a finn Mikko Hirvonené, azonban a Norvég-ralit megnyerő pilóta előtte és mögötte állóval szembeni időkülönbsége is kicsi. Bár még Atkinson, Hirvonen és Sordo is utolérhetik Loeböt, könnyen lehet, hogy csak a regnáló világbajnok mögött, a dobogóért küzdhetnek majd mindhárman.

Gyengén szerepel a világbajnokságban jelenleg vezető Marcus Grönholm. A Ford első számú versenyzője 43 másodperccel lemaradva az ötödik. Grönholm nem árulta el, hogy miért lassabb az élbolytól, de azt mondta, hogy a hátralévő két napon a győzelemre hajt majd.

A Benik - Bunkóczi magyar kettős a huszonhatodik helyen zárta a napot.

Szombaton újabb nyolc szakasz várja a mezőnyt, a második nap magyarországi idő szerint vasárnap kora hajnalban ér véget.

4. Mexikó-rali: állás egy nap után (8 szakasz, 145,6 versenykilométer) - élmezőny:

1. Sébastien Loeb (francia, Citroën C4 WRC) 1:25:14,4 óra
2. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 26,3 másodperc
3. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 30,1 másodperc
4. Daniel Sordo (spanyol, Citroën C4 WRC) + 32,1 másodperc
5. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) + 43,1 másodperc
6. Manfred Stohl (osztrák, Citroën Xsara WRC) + 51,7 másodperc
7. Jari-Matti Latvala (finn, Ford Focus WRC) + 1:37,8 perc
8. Matthew Wilson (brit, Ford Focus WRC) + 4:19,8 perc
Legfrissebb hírek

Lett rali: a címvédő Rovanperä győzött

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 15:05

Dakar: Kovácsék visszatértek a mezőnybe, Loeb nyerte a keddi szakaszt

Dakar
2023.01.10. 15:40

Rali-vb: a Citroën nem indít csapatot jövőre

Egyéb autó-motor
2019.11.20. 14:57

Mexikó rali: Ogier győzött, és ismét az élre állt

Egyéb autó-motor
2018.03.11. 21:38

Francia rali: Latvala élen, a vb-címvédő motorgondjai

Egyéb autó-motor
2014.10.04. 10:16

Finn rali: Jari Latvala próféta lett a saját hazájában

Egyéb autó-motor
2014.08.03. 14:09

Rali-vb: Sébastien Loeb nyert Monacóban

Egyéb autó-motor
2013.01.19. 22:31

Jordán rali: Loeb megtartotta az előnyét, övé lett a futam

Rali
2010.04.03. 14:45
Ezek is érdekelhetik