Paralimpia 2024: Veres és Szvitacs elődöntős, utóbbi már biztos érmes

Vágólapra másolva!
2024.09.06. 14:25
Veres Amarilla (Fotó: Szabó Miklós)
Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa első mérkőzését megnyerve bejutott pénteken a legjobb négy közé a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpián, így már biztosan dobogós. Elődöntős a párbajtőr egyéniben címvédő Veres Amarilla is.

Sportága képviselői közül az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacsnak kellett a legtöbbet várnia az egyéni bemutatkozásra, a nyolc között egy brazil rivális várt rá.

A mérkőzés óriási csatát hozott, a magyar asztaliteniszezőnek kétszer is egyenlítenie kellett, majd döntő játszmában tudta csak kicsikarni a győzelmet úgy, hogy a végén, 11:12-nél meccslabdát is hárítania kellett.

Az elődöntőt (12.00) és a döntőt (20.15) szombaton rendezik, előbbiben a lengyel Karolina Pek lesz a magyar játékos ellenfele.

A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa.

A kerekesszékes vívóknál a párbajtőr egyéni küzdelmek zajlanak pénteken a Grand Palais-ban. A női A sérültségi kategóriában a címvédő Veres Amarilla a nyolc között is nyert, mégpedig a brit Gemma Collis ellen 15:7-re, a csütörtöki tőrcsapatezüsttel már 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna számára azonban véget ért a nap, miután a vigaszágon nagy csatában, 15:14-re alulmaradt a lengyel Kinga Drózdzzal szemben, így a 13. helyen végzett.

Veres – aki bal oldali bénulással született – a dél-koreai Kvon Hjo Kjonggal vív majd a fináléba kerülésért.

PARALIMPIA 2024
Asztalitenisz, WS9
Negyeddöntő
Szvitacs Alexa–Danielle Rauen (brazil) 3:2 (–9, 9, –6, 6, 12)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik