Paralimpia 2024: kialudt a láng Párizsban

Vágólapra másolva!
2024.09.08. 22:18
Véget ért a XVII. paralimpia (Fotó: Reuters)
Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye.

 

A múlt szerdán kezdődött viadalon a menekültek csapatával együtt rekordot jelentő 168 küldöttség mintegy 4400 versenyzője – köztük semlegesként 88 orosz és nyolc fehérorosz – küzdött 22 sportágban. A magyar színeket 39 sportoló képviselte, akik 13 sportágban, 68 számban voltak érdekeltek. A piros-fehér-zöld küldöttség öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat 26. helyén zárt.

A Stade de France-ban telt ház előtt rendezték meg az esőáztatta záróünnepséget, amelynek a „Párizs egy buli” címet adták a házigazdák.

Miközben a sportolók már a kezdetektől a küzdőtéren ültek, a francia himnusz elhangzása és a zászlófelvonás után megérkeztek az arénába a résztvevő nemzetek zászlói, köztük a magyar, amelyet az egyformán aranyérmes úszó Konkoly Zsófia és kajakos Kiss Péter Pál hozott be. Előbbi két győzelmet aratott és egy második helyet gyűjtött a francia fővárosban, ezzel a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője lett.

Konkoly Zsófia és Kiss Péter Pál (középen) vitte a magyar zászlót (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Tony Estanguet, a Párizs 2024 szervezőbizottság elnöke – akit hatalmas üdvrivalgás fogadott, a közönség pedig egy ideig a nevét skandálta – beszédében azt mondta: a sportolók részesei voltak a paralimpiai forradalomnak, megmutatták, hogy néz ki egy befogadó világ, s innen már nincs visszaút.

„Ennek a történelmi nyárnak az emléke örökké velünk marad” – fogalmazott az olimpiára is utalva.

Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetője kiemelte: a mostani paralimpia a küldöttségek és a nők számát, valamint a tévéközvetítést tekintve is rekordokat döntött, viszonyítási alapot teremtve a jövőre.

„Köszönet a szervezőknek, a francia embereknek! Ez volt minden idők leglátványosabb paralimpiája” – jelentette ki a publikum legnagyobb örömére, majd bezárta a játékokat.

A házigazdák köszönetet mondtak a többezer önkéntesnek, akik energiájukkal, elkötelezettségükkel és humorukkal nagyban hozzájárultak az olimpia és paralimpia sikeres lebonyolításához.

Látványos záróünnepséget hoztak tető alá a francia szervezők (Fotó: Getty Images)

A paralimpiai himnusz elhangzása után levonták a paralimpiai zászlót, amelyet Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere – Parsons közreműködésével – átadott Karen Bassnek, a 2028-ban házigazda Los Angeles első számú vezetőjének. A kaliforniai metropolisz ötperces kisfilmmel mutatkozott be.

Ezt követően a Tuileriák kertjéből, ahol egy magasba emelkedő hőlégballonon lobogott az elmúlt napokban, egy kis mécsesben megérkezett a láng a stadionba. Francia paralimpikonok stafétája után a bocciában bajnok Aurélie Aubert fújta el a lángot, amely ezzel egyidőben a hőlégballonon is kialudt, s így véget ért a párizsi paralimpia.

Miután kialudt a láng, hatalmas buli vette kezdetét, az egyedülálló műsort 24 DJ, köztük a 76 éves Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene francia úttörője szolgáltatta. A szervezők ezzel köszöntötték a paralimpikonokat, egyben megköszönték nekik, hogy az elmúlt 11 versenynapon mindent megtettek a sikerért és átlépték a határaikat. A küzdőtér egy hatalmas táncparketté, a Stade de France pedig a fényjátékkal Franciaország legnagyobb diszkójává alakult át.

Jean-Michel Jarre is fellépett (Fotó: Getty Images)

Párizs ezzel a felejthetetlen bulival köszönt el a sportos nyártól, amelyen előbb olimpiát, majd – első alkalommal – paralimpiát rendezett.

A vasárnapi ceremónia tűzijátékkal zárult.

A tűzijáték (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik